Végre kiszabadultunk! Bátrabban járhatunk könyvesboltba, könyváruházba, és olvasás után megbeszélhetjük az élményeket a barátainkkal. Ezúttal a nagy nyári lélegzetvételhez ajánlunk olvasnivalót.
Járványszorongás ide vagy oda, a britek képesek voltak egy szórakoztató könyvért megőrülni a karantén hónapjaiban. A csütörtöki nyomozóklub című Richard Osman-kötet ugyanis mára jóval több, mint egymillió példányban kelt el a szigetországban, és nemrégiben jött a hír, hogy a brit könyvesek ’Az Év Írója’ tekintélyes címét is Richard Osmannak ítélték. Persze, ha elolvassa az ember a magyar fordítást, kezdi sejteni a hype okát. Hiszen ez a könyv a sokak által ma is nagyon kedvelt Agatha Christie-történetek modern megfelelője. Ráadásul, amellett, hogy ügyesen szerkesztett krimi, remek hangulata is van, az író plasztikusan ábrázolja egy vidéki angol kistelepülés miliőjét.
A Sussex-ben született, idén 50 éves Osmant eddig televíziós műsorvezetőként, producerként ismerte a hazai közönség, és az elmúlt években megkedvelték humorát, sokoldalú tehetségét. Dolgozott forgatókönyvíróként, játékokat, show-műsorokat vezetett a BBC-nél, különféle tévécsatornák kreatív igazgatójaként tevékenykedett. Ritka szembetegsége miatt nem egészen jól lát és erős szemüveget visel, de talán éppen ez a gyengesége segítette abban, hogy kifinomuljon egyfajta belső látása, empátiája az emberek iránt.
Ebben az első regényében mindenesetre megértő szeretettel és humorral ábrázolja hőseit, sziporkázóan tolmácsolja belső vívódásaikat. Egy négy főből álló társaság, egy vidéki luxus nyugdíjasotthon lakói – akik hetente összeülnek, hogy kedvtelésből régi bűnügyek szálait próbálják bogozgatni -, egyszer csak a közvetlen környezetükben valódi gyilkossággal találkoznak. Ez olyan kihívás, amit ez a négy eszes és agilis ember nem hagyhat ki, a helyi nyomozók mellett ők is harcba indulnak, hogy felderítsék a gyilkost. Bár a történet afféle gondolkodós-okfejtős krimi és van benne némi érzelmes Neil Simon-beütés is, egy csöppet sem avitt, a hangvétele üdén mai, és még a Tinder, a Fitbit és más digitális varázsfogalmak is felbukkannak benne, ami sokszor elég mulatságos egy nyugdíjasotthon falai között.
Egy másik kötet is idekívánkozik Nagy-Britanniából. De ez nem a szeretetteljes humor könyve, inkább az okos és könyörtelen ítélkezésé. Clive Irving Az utolsó királynő című munkája élet- és korrajz egyszerre. Izgalmas és lehengerlő, ahogy II. Erzsébet királynő és az udvar harcát ábrázolja, amelyet a monarchia fennmaradásáért folytattak. A sokat látott újságíró bemutatja Erzsébet királynő útját a fiatal és tapasztalatlan fenségtől a némileg érzéketlen anyán át a ma nagy tiszteletnek örvendő matrónáig, miközben színes tablóban villantja fel a királyi család tagjainak életepizódjait is. Felhívja a figyelmet a királyi ház korábban bebetonozott, majd olvadékonyabbá váló tradicióira, és rávilágít a különféle mögöttes érdekekre, titkolt vagy nem is annyira titkolt szerelmekre és hűtlenkedésekre is. Sztorikkal, szórakoztat, összefüggéseket elemez és segít megérteni azt is, hogy a Royal Family idősebb tagjai, vagy éppen Diana fiai hogyan keresték-keresik a helyüket, arcukat – ahogyan az ország is – a gyarmatbirodalom elvesztése utáni furcsa helyzetben. Hűvösödik a viszony – figyelmeztet Irving – a királyság és a nemzet között. A felmérések szerint a mai angol fiataloknak mindössze (?!) 41 százaléka támogatja a monarchia fenntartását. Az utolsó királynő. Vajon igaza lesz a vitriolos Clive Irvingnek? Hiszen köztudomású, hogy a britek azért még mindig imádják, hogy egy éteri magasságokban csücsülő „szimbólum” őrködik a birodalmuk felett. Egyelőre nyilván beválik a jóslat, hiszen Erzsébet után jó darabig férfiak következnek az uralkodási sorban.
Az ismert katalán író és megveszekedett Barcelona-drukker, Jordi Punti viszont legújabb könyvében éppenséggel az imádat hangján ír a sztárfutballistáról, Leonard Messiről. De olyan intelligensen, témagazdagon és szellemesen teszi ezt, hogy a kötet nem kizárólag futballrajongóknak ajánlott, bárki számára szórakoztató lehet. Persze szó esik benne emlékezetes meccsekről, gólokról, passzokról, de ugyanígy a pályán kívüli izgalmas helyzetekről is, amelyekbe az idők folyamán Messi a környezetében, vagy a csapatánál került. Így aztán nem csak arról kapunk sztorikat, hogy milyen nyüzöge, de villámgyors kisfiú volt, vagy, hogy a mozdulatai ma is gyakran meghazudtolják az aerodinamika törvényszerűségeit, meg, hogy időnként talányosan lődörög a pályán, mintha elvesztett volna valamit, hanem a személyiségéről, a jelleméről is. És felbukkannak az emlékekben, történetekben ismert edzők, pályatársak, Vilanova, Pep Guardiola, Maradona, Ronaldigno, Cristiano Ronaldo és még százan. Punti egyhelyütt Italo Calvino neves írót idézi, aki még a 20. században egy előadásában 5 fogalmat jelölt meg, amelyek szerinte nélkülözhetetlenek lesznek a korszerű művészet számára a 21. században: könnyedség, gyorsaság, pontosság, képszerűség és sokrétűség. És Punti szerint Messi épp ezeket a tulajdonságokat testesíti meg. Nem csoda, hogy ő lett korunk vezető futballművésze.
Messi után: Musso. Vagyis Guillaume Musso francia író, aki a legolvasottabbak között van Franciaországban. Magyarul Most! címmel megjelent regénye, amely Amerikában játszódik, elképesztő játék az idővel, az emberi érzésekkel. Bár időutazásos könyvet nagyon sokat olvashattunk már, ez a történet a leleményes írói ötletnek, majd a szellemes végcsavarnak köszönhetően egészen különleges. A világítótorony átka (!) ül a családon, senki nem tudja, a főhős hogyan és milyen áldozatok árán fog kikeveredni belőle. Az életébe évente újra meg újra monoton egyformasággal érkező letaglózó akció olyan hatású, mint Ravel Bolerója. Izgató, nyugtalanító és kíváncsivá tesz. Csak lessük, mit hoz a következő taktus, a következő pillanat. Virtuóz írói kifejezésmód jellemzi Mussót, a fantasy és a realitás finom keveredése. A szereplők hús-vér figurák, minden olyan valóságos, és mégis minden történés megmagyarázhatatlan. Afféle együltőhelyes szórakoztató olvasmány.
A mély levegő is együltőhelyes, de itt nem az írói fantázia meglepő találmányai szögeznek a székhez, hanem a döbbenet, hogy, amit Halász Rita megír, az mind a mi életünk is lehetne. Egy házasság felbomlásának, egy család széthullásának fojtogató pillanatai, az egész egy végeláthatatlan monológ, egy fájdalmas vízalatti fuldoklás, olvasás közben olykor felkiáltanánk: honnan tudja ez a fiatal írónő, hogy pontosan így, pontosan ezt? És nincs benne semmi szenvelgés, semmi mesterkélt, irodalmias gesztus. De nem akar divatosan trágár, túlhajtottan szókimondó se lenni, amely csapdába gyakran beleesnek ifjú kortársai. A szavai egyszerűek, a szívbe találnak, azt fejezik ki, amit bármelyikünk érezhetett, mondhatott volna. És az egész ráadásul nagyon magyar is. Ezt nem úgy kell érteni, hogy a benne felbukkanó emberi drámákat ne értenék meg nyomban, bárhol olvasnák ezt a könyvet. De a családi és életmódbeli viszonyokra, szokásrendszerekre tett megjegyzések, utalások jól felismerhető honi hátteret villantanak. Erős könyv Halász Rita munkája. Remélhetőleg sokaknak segít majd mély levegőt venni – és túlélni.
A japán születésű Nobel-díjas brit író, Kazuo Ishiguro Klara és a Nap című új regényével megint valami különöset, egyedit alkotott. Érdeklődve boncolgatja az emberiség jövőjét. Azt próbálja elképzelni, hogy a megváltozó technikai-technológiai viszonyok között milyen emberek leszünk majd, hogyan alakítja át az idő a személyiségünket, az érzelmeinket, hogyan változnak meg az egymáshoz fűződő kapcsolataink. Központi szereplője Klara, egy robotlány, egy úgynevezett robotbarát, akit azért fejlesztettek ki, hogy fiatal gazdája gyönyörűségére legyen. Klara rendkívül intelligens, hajszálpontos megfigyelő és tanácsadó, amikor bekerül egy családba, nemcsak új kis barátnője, de a felnőttek segítségére is van és végig kíséri a lány felnövekedését a bonyolult családi és ismerősi viszonyok között egészen a főiskoláig. Akár el is keseredhetnénk azon a látleleten, amit az író a jövő mindennapjairól kiállít, hiszen betegség, fájdalom, csalárdság, magányérzet a szuperjövőt ugyanúgy sújtja, mint a jelent, az olvasó mégis jó érzéssel fejezheti be a könyvet. Hiszen mesterséges intelligenciája ellenére a jövő robotembere is tele van érzelemmel, ami a Nap éltető energiája segítségével végül sok bajt legyőz. Akkor, hát, reménykedhetünk?
