Az első magyar gőzvontatású vasútvonal 175 éve nyílt meg. A következő 60 évben a rövid, Vácig vezető vasútvonalból az egész országot behálózó rendszer nőtt. Nézzük meg, hogyan.

A magyarországi vasútvonalak összhossza az I. világháború kitörésekor 21 200 kilométer volt, amelynek legnagyobb része a MÁV, azaz a Magyar Államvasutak kezelésében állt. Az első vonal, ez minden iskolai tankönyvben szerepel, Vácra vezetett, és 150 évvel ezelőtt nyílt meg. Tehát összesen 68 év kellett ahhoz, hogy az egész országot behálózzák a vasútvonalak.

Az már egy másik kérdés, hogy miért Vácra, ebbe a kisvárosba vezetett az első vasút? Nem azért volt ez a vonal a legelső, mert Vácról annyian szerettek volna Pestre eljutni, vagy a pestiek között volt hatalmas az igény a Dunakanyarban fekvő település felkeresésére, hanem azért, mert ez a Bécsbe vezető vasútvonal első szakaszaként épült meg.

Az első magyarországi gőzvontatású vasútvonal megnyitója 1846 július 15-én

Arról, hogy merre vezessenek az első vasútvonalak, törvény rendelkezett, már az 1832-1836-os országgyűlés is foglalkozott a kiemelkedő irányokkal. A legfontosabb 13 irányról az 1836 évi XXV. törvénycikk rendelkezett, majd ezt az 1848-ban elfogadott újabb törvény is megerősítette.

Széchenyi alulmaradt, így lett az első a váci vasút

Az ország szempontjából az egyik legfontosabb irány mindig is a Pest-Bécs viszonylat volt. Az sokáig azonban vita tárgyát képezte, merre vezessen ez az vasút? Sina György, a Monarchia egyik legnagyobb vasúti vállalkozója és barátja, üzlettársa Széchenyi István a jobb parti vasút kiépítését javasolták, rossz nyelvek szerint azért, hogy nagyobb forgalma legyen a másik vállalkozásuknak, a Lánchídnak, míg a bal parti vasútvonalat a magyar országgyűlés és Ullmann Móricz bankár támogatta. Ebben a kérdésben Széchenyi maradt alul, a balparti vasút kapott engedélyt. Vácig 1846-ra, majd 1847-re a vasút egy újabb, az Alföldre vezető szakasza Szolnokig készült el. A vasút fő célja ugyanis az lett volna, hogy a magyar termékeket, elsősorban a búzát gyorsan a világpiacra juttassa, így nem csupán a Pest-Bécs vasútban gondolkodtak.

A szabadságharc után a vállalkozás, a Magyar Középponti Vasút csődbe ment, és azt az osztrák állam vásárolta meg. A következő években az osztrák állam próbálkozott a vasútépítéssel, de pár éven belül ismét magánkézbe került a vasútépítés, csakhogy az abszolutizmus alatt nem a magyar, hanem az osztrák gazdasági érdekek szerint épültek tovább a vasútvonalak Magyarországon.

A kiegyezés után fordult a helyzet, a vasutakat a magyar kormány engedélyezte, így hatással volt arra, hogy az új beruházások a magyar gazdaságot erősítsék. A magyar állam közvetlenül is részt vett a fejlesztésekben, így az állam építette meg a Dunán a vasúti hidat 1872-77 között. A magyar vasúttörténet első 30 évében ugyanis a Dunántúli vasutak nem voltak kapcsolatban az ország többi vasútjával, hiszen a Dunán nem volt vasúti híd. Az Összekötő Vasúti híd a valaha élt egyik legnagyobb magyar hídtervezőmérnök, Feketeházy János tervei szerint épült meg.

Az európai vasúthálózat 1850-ben (Forrás: https://commons.princeton.edu/mg/european-railroads-in-1850/)

A hálózat tehát egyre növekedett, 1878 végére a hossza átlépte a 7000 kilométert. A vasutakat jobbára magántársaságok építették, amelyekkel az állam olyan szerződést kötött, hogy ha a vonal nem termel elég (5-6 százalékos) hasznot, az állam kipótolja azt. Ezt a rendszert nevezték kamatbiztosításnak.

A tuti üzlet

A vasútvonalak nagy számban épültek, de nem voltak mentesek a korrupciótól, és a magyar államnak hihetetlenül sok pénzbe került a rendszer fenntartása, míg a beruházók kockázata minimális volt. Új üzletág épült a vasúti engedélyokmányok adásvételére is, hiszen ennek birtokában lehetett belevágni a „tuti” üzletbe.

A kedvezőtlen helyzeten három komoly változtatás segített.

Az egyik, hogy 1880-ban olyan szabályozást fogadtak el, amely a helyi érdekeket kiszolgáló vasútvonalak építését tette egyszerűbbé, olcsóbbá, hiszen nem ugyanannak a műszaki tartalomnak kellett megfelelniük, mint a normál országos hálózat vonalainak. Ettől még azok normál nyomtávú vasútvonalként épültek meg, de könnyebb kocsikkal, mozdonyokkal üzemeltek. Pár év alatt ezek a helyi érdekű vasutak (innen származik a HÉV rövidítés) behálózták az országot, nagyon komoly hatást gyakoroltak a vidékre, hiszen a legtöbb faluból elérhető lett a vasút, ami nemcsak az utazást könnyítette meg, hanem a mezőgazdasági termékek piacra juttatását is.

A másik folyamat már 1868-ban elindult, de az 1880-1890-es években teljesedett ki. Az állam 1868-ban ugyanis átvette a csődbe ment Magyar Északi Vasutat, és mint magyar állami vasút üzemeltette. Az így létrejövő Magyar Királyi Államvasút (általánosan elfogadott rövidítése a MÁV) ez után egyre több magánvasutat olvasztott magába, és egyre nagyobb saját hálózattal rendelkezett.

A legnagyobb arányú államosítást Baross Gábor közlekedési és közmunkaügyi miniszter alatt hajtották végre, minisztersége végén, 1892-ben a magyar vasúthálózat 62 százaléka, a fővonalak meghatározó része a MÁV hálózatához tartozott.

A Nyugati pályaudvar, amely az Osztrák Államvasút Társaság budapesti pályaudvara volt (Fortepan Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet HU.BFL.XV.19.d.1.05.202)

Barosshoz kapcsolható a harmadik epizód, ami igazán sikertörténetté tette a dualizmus kori magyar vasutat, ez pedig a zónatarifa bevezetése.

A vasút és a trianoni határok

Ennek lényege, hogy a viteldíjat (az áru és az utas esetén is) nem két állomás között határozták meg, hanem egy adott távolságra. Az utasforgalomnál ráadásul 225 kilométer után a díj nem növekedett. A rövid távra, a 25 kilométernél közelebbre szóló jegyek korábbi áruk hatodára csökkentek.

Az új díjszabás ötletét szinte az összes hazai és külföldi szakértő rosszak gondolta, egyértelmű bukást jósolt, de Barossnak lett igaza, a forgalom, és így a bevétel soha nem látott ütemben növekedett.

A hálózat hossza 1914-re meghaladta a 21 ezer kilométert, vasút hálózta be az Alföldet, Erdélyt, a Felvidéket, vasút vezetett Fiumébe. A hálózat központja Budapest volt, de nagyjából 200 kilométerre a fővárostól kiépült egy gyűrűs összeköttetés is.

A MÁV számos újítást vezetett be, amelyet más vasúttársaságok is átvettek, ebből csak egy volt a zónatarifa rendszer. Egységes tervek alapján épültek az állomások, mégpedig az állomás jelentősége alapján, a forgalomhoz méretezett épületek. Ezért van az, hogy a Kárpát-medencében annyira jellegzetesek a régi állomásépületek, hiszen a stílusa ugyanaz volt a kicsi, egyszintes, valamint a kétszintes, nagy állomásépületnek is.

A Dunán és a Tiszán pedig nagy hidak épültek, egy részük ugyanannak a típustervnek a felhasználásával. Sőt, ezt a tervet használták közúti hidaknál is, ezért hasonlít egymásra annyira a komáromi Erzsébet híd és a Mária Valéria híd, de 1945 előtt nagyon sok hasonló nagy hidunk volt még.

Jellegzetes MÁV vasútállomás és előtte gőzmozdony (Fotó: Fortepan, Schoch Frigyes)

A vonatokat a korszakban végig gőzmozdonyok húzták, kezdetben külföldről vásárolták azokat, de 1873-tól már Magyarországon is gyártottak gőzmozdonyt. A későbbi hazai tervezésű MÁV gépgyárában gyártott mozdonyok korszerű szerkezetek voltak, amelyek nemcsak itthon, de külföldi vasúttársaságoknál is megállták a helyüket. Igaz, a magyar mérnök, Kandó Kálmán tervei szerint a Ganz már a XX. század elején villanymozdonyokat is gyártott, de először csak külföldi megrendelésre, mert a magyar vasútvillamosítás csak az I. világháború után indult el.

A vasút sajnálatos módon sajátos szerepet játszott a trianoni határok meghúzásnál is. Fentebb írtuk, hogy az országos hálózat része volt egy, nagyjából Budapesttől 200 kilométerre húzódó vasúti gyűrű is. Ez a gyűrű, illetve ennek a szétvágásának az igénye komoly szerepet játszott a határ meghúzásánál, ugyanis az többször metszi ezt a vonalat. A fő cél itt is Magyarország minél nagyobb mértékű tönkretétele, meggyengítése volt, hiszen az országos hálózat fontos eleme esett ki, és határ egyben gazdaságilag összekapcsolódott régiókat vágott szét, tett tönkre.

Az I. világháború után a megmaradt ország vasúthálózata (amely 1920-ban mindössze 8141 kilométernyire rövidült) ugyanúgy csonka maradt, mint az ország. A talpra állás évekbe került. Igaz, ekkor már a vasút mellett megjelent egy új közlekedési ág, a közúti közlekedés is, amely a XIX. századi alárendelt szerepből a XX. században vált a vasúttal egyenrangú közlekedési ággá, és így a vasút szerepe a XX. század folyamán jelentősen csökkent.