Az intelligenciát meghatározó általános faktort a tesztek ellenére ma sem ismerik

Az intelligencia kifejezés nem igényel különösebb magyarázatot, az ember gyakran használja a hétköznapokban, és többnyire azt gondolja, hogy tudja is mire utal. Az intelligenciával foglalkozó kutatók azonban már nem ennyire biztosak a dolgukban. Sok megválaszolatlan kérdés és eldöntetlen vita jellemzi az intelligenciakutatás szakirodalmát.

Intelligenciatesztek: a kezdetek

Az intelligencia kérdése feltehetően a kezdetektől fogva foglalkoztatja az embereket. Elsőként az ókori görög filozófus, Platón, próbálta megmagyarázni. Platón úgy vélte, hogy az ember elméje egy darab viaszhoz hasonlítható. Az élmények legalábbis lenyomatokat képeznek a viaszban, ha a viasz épp elég képlékeny. Ha a viasz túl kemény, vagy túl lágy, akkor az ember képtelem megfelelően megismerni a világát. Az intelligencia tehát az elme képlékenységét jelentette Platón szerint.

Pontosabban Platón az értelmet járta körül ilyen módon, hiszen az intelligencia, mint fogalom, csak a késő középkorban került be az európai szótárakba. A szó mai értelme azonban igazán a XX. század elején vette be magát a köztudatba. Két francia pszichológus, Alfred Binet és Theodore Simon, állami megbízást kaptak egy módszer kidolgozására, mellyel ki lehet szűrni a speciális iskolai segítséget igénylő gyerekeket. Binet és Simon hosszú tesztet dolgoztak ki, melyben sokféle feladat megjelent. A gyerekeknek ételeket kellett felismerniük, hosszúságok között kellett különbséget tenniük, illetve absztrakt fogalmakat kellett meghatározniuk. A teszt végeredményben egy becslést adott a gyermek mentális korára. A teszten elért pontszámot igazából a tesztet már kitöltött gyerekek pontszámaihoz hasonlították és így határozták meg, hogy melyik korcsoport által meghatározott számhoz van a legközelebb.

Az intelligenciatesztek fejlődése

Az idők során az intelligenciát mérő tesztek sokat finomodtak. Például nyilvánvalóvá vált, hogy a kultúraspecifikus kérdésekkel teletűzdelt tesztek nem adnak megbízható eredményeket más kultúrákhoz tartozó személyek mentális képességeiről. Egy magyar ember értelmi képességeiről például nem biztos, hogy sokat mond, tudja-e, ki Kambodzsa királya. Az intelligenciatesztek egyre újabb és újabb formái jelentek meg, melyek egyre megbízhatóbban mértek valamit, amit a kutatók intelligenciának neveztek.

Nézzük, miben jó egy intelligens ember! A manapság legelterjedtebb Wechsler Felnőtt Intelligencia Skála feladatai például a következők. Vannak nyelvi feladatok, melyekben például meg kell magyarázni a hasonlóságot két szó között (pl. Mi a közös egy macskában és egy kutyában?), vagy szavak jelentését kell megmagyarázni (pl. Mit jelent a szék szó? Mit jelent az önazonos kifejezés?). Vannak olyan kérdések is, melyek az általános ismereteket mérik fel (pl. Hány napos egy hét? Nevezz meg három óceánt! Miért sütjük meg a húst, mielőtt megesszük? Miért kell évekig egyetemre járnia egy leendő orvosnak?). Vizuális, logikai feladatok is vannak a tesztben, melyeken általában valamilyen szabályszerűséget kell felismerni az ábrákon (pl. a 2. ábrán látható feladat).

A Wechsler-féle intelligenciateszten a számolás, az alapműveletek és a százalékszámítás is megjelennek. Olyan feladat is van, melyben változó hosszúságú számsorokat kell megjegyeznie a kitöltőnek, vagy épp sorba kell rakni a véletlenszerűen rendezett számokat és betűket. Végül olyan feladatok is vannak, melyekben szimbólumokat kell párosítani (pl. a 3. ábrán lévő feladat).

Mire jók az intelligenciatesztek?

Az intelligenciatesztek alapvetően abban sikeresek, amire születtek. Jól jósolják az ember tanulmányi teljesítményét, sőt kisebb mértékben ugyan, de a munkahelyi helytállást is. Mindezek mellett az intelligencia még az egészséggel is kapcsolatban áll: a magasabb intelligenciájú személyek általában tovább élnek. Az intelligenciatesztek által felmért intelligencia kvóciens tehát első pillantásra hasznosnak tűnik. Segíthet meghatározni, hogy ki fog jól teljesíteni az iskolában, illetve a munkájában. Az intelligenciatesztek azonban több kérdést vetettek fel, mint amennyit megválaszoltak.

Az első kérdés rögtön a XX. század hajnalán fogalmazódott meg. Charles Spearman szintén az emberek mentális képességeit igyekezett felmérni különféle tesztekkel és azt találta, hogy a résztvevők által elért eredmények között magas korreláció van, bármilyen feladatról is legyen szó. Tehát aki az egyik feladaton jól teljesít, az általában a másikon is, pedig az egyik feladat a nyelvi készségeket, míg egy másik például a számolást mérte. Spearman arra jutott, hogy az intelligencia végső soron egyetlen általános faktoron múlik. Ez a megállapítás manapság is megállja a helyét, már amennyiben elfogadjuk, hogy az intelligencia az intelligenciatesztek által mért dolog.

Az az okos, aki gyors?

Az intelligenciát meghatározó általános faktor mibenléte a mai napig kérdéses. Időközben ugyan kiderült, hogy az intelligencia számos agyat és kogníciót leíró változóval is együtt jár, ezek azonban egyelőre nem hozták közelebb az általános faktor megértését. Az agykéreg vastagsága, az agy térfogata, a fehérállomány kiterjedése mind összefüggnek az intelligenciával (bár csak gyengén). Feltehetjük a sarkított kérdést: „miért megy jobban a szorzás annak, akinek nagyobb az agya?” Választ azonban hiába várunk.

Érdekes módon a reakcióidő is hasonló, de erősebb összefüggést mutat az intelligenciával. Képzeljünk el egy egyszerű feladatot, melyben a résztvevőnek annyi a dolga, hogy amikor meglát egy számot a monitoron, akkor a megfelelő billentyűt a lehető leggyorsabban lenyomja. A magasabb intelligenciájú személyek átlagosan gyorsabban nyomják meg a megfelelő a gombot. Ez az összefüggés vajon mit jelent? Válasz erre a kérdésre sincs még.

Végül még egy érdekes jelenséget érdemes megemlíteni. Ez a Flynn-effektus. James R. Flynn 1984-ben figyelt fel arra, hogy az intelligenciatesztek átlagos eredményei generációról generációra egyre növekednek. Például aki a 80-as években 115-ös intelligencia kvócienst produkált, annak 10-20 évvel korábban valószínűleg csak 100 körül sikerült volna. Ez azért lehetséges, mert ahogy említettük, az intelligenciatesztek kiértékelése úgy történik, hogy az adott pontszámot a többi kitöltő pontszámához hasonlítják és azt adják meg, hogy az átlaghoz képest hogyan teljesített a kitöltő. Az átlagos érték mindig 100, ez azonban az évek múlásával egyre nagyobb pontszámot takar. A Flynn-effektus oka máig nem tisztázott. Generációról generációra egyre intelligensebbek az emberek? Vagy talán az IQ-tesztek feladatait ismerik egyre közelebbről az újabb generációk?

Mi az intelligencia?

Akkor tehát mi az intelligencia? Annyi tűnik biztosnak, hogy az intelligenciatesztek mérnek valamit, ami elég jól megjósolja az emberek iskolai és munkahelyi teljesítményét és egészségét is. Ezt a valamit nevezzük intelligenciának. A szakértők azonban nem feltétlenül értenek ebben egyet. Sokan gondolják úgy, hogy az intelligenciát ettől szélesebben kellene értelmezni. Howard Gardner például a 80-as években fogalmazta meg a többszörös intelligencia elméletét, melynek a lényege az, hogy az emberi intelligenciát több aspektusra osztja (pl. logikai-matematikai, nyelvi, téri-vizuális, személyközi). Ezt az elméletet rengeteg kritika érte, főleg mert semmiféle empirikus eredménnyel nem volt alátámasztva és önkényesen határozta meg a csoportokat.

Egy közismert elképzelés még a Daniel Goleman által megalkotott érzelmi intelligencia is. Ez a fogalom azt a képességet takarja, mely által képesek vagyunk felismerni saját érzelmi állapotunkat és mások érzelmeit, és ezeket irányítani is tudjuk. Ezt az elméletet azért támadják a szakértők, mert nem teljesen világos, hogy mi értelme az érzelmi intelligenciát egy különálló dologként kezelni, amikor a személyiséget leíró változók nagyjából lefedik ezt a koncepciót (extraverzió, empátia).

Végül Robert J. Sternberg azt hangsúlyozza, hogy az intelligenciateszteken nyújtott teljesítmény nem mutat összefüggést egy sor olyan képességgel, melyeket klasszikusan az intelligenciához kötünk. Például a tudományos feltevések megfogalmazására, vagy a kísérleti elrendezések megfelelő összeállítására való képesség Sternberg eredményei szerint nincs összefüggésben az intelligenciateszteken nyújtott teljesítménnyel. Sternberg szerint az intelligenciatesztek könnyen átlátható, hasonló feladatokra épülnek és ebbe az irányba tendál a közoktatás is, holott a valós problémák nem ilyenek. A kutató szerint arra van szükség, hogy a klasszikus értelemben vett intelligencia mellett a kreativitást, a bölcsességet és az alkalmazkodóképességet is felvegyük az oktatás által fejlesztendő képességek listájára. Hiába, hogy még nem értjük igazán az intelligenciát, abban úgy tűnik, hogy biztosak lehetünk, hogy nem ez az emberi siker és haladás kizárólagos kulcsa.