Olvasásmotiváció és Mammia – ezzel a két kötettel jelentkezet a napokban Vass Dorottea, az ELTE Általános Gyógypedagógiai Intézet főmunkatársa, olvasáskutató. Fontos-e ma még a leírt betű? Olvas-e még a Harry Potter generáció? Mikor fér be Rumini a közoktatásba? Ezekről kérdezte a tudás.hu a szerzőt.
Miért kellene a gyerekeknek olvasni? Nincs túlmisztifikálva az olvasás ma már? Nem feltétlenül kell olvasnunk ahhoz, hogy az internet segítségével jó minőségű tartalmat fogyasszunk.
Az olvasást nem lehet túlmisztifikálni, de azt elfogadom, hogy túlhangsúlyozzuk a szépirodalmi szövegek olvasását – noha ez is nagyon fontos. Szétszedném az olvasást többféle aktivitásra, hiszen ritkán tesszük fel a kérdést, hogy mit is értünk olvasás alatt, hogyan kezdődik az olvasás iránti elköteleződés gyerekkorban. Az első lépés nem az írott, hanem a hallott szöveg értelmezése.
Erre pedig a netes tartalmak fogyasztásakor is szükség van.
Ezért mondtam: az olvasást nem lehet túlmisztifikálni, hiszen ezen keresztül alakul ki a kommunikációnk, a hallott és az olvasott szöveg megértése, ezáltal fejlődik a szókincsünk, az önkifejezésünk, a kommunikációs stílusunk. Az olvasásnak hála tudunk most az olvasásról beszélgetni. Az viszont biztos, hogy vannak olyan területei az olvasásnak, amik sokkal kisebb hangsúlyt kapnak, hogyha az olvasásra, mint alapvető cselekvésről beszélünk.
Saját olvasási programot dolgozott ki gyermekek számára, D012 néven. Ezt hogy kell kiolvasni? Mit jelent ez az elnevezés?
Igyekeztem egyedi nevet adni a programnak.
Sikerült.
Tizenkét pontból áll a teljes módszertan, ezt jelöli a tizenkettes szám. Ezeket a lépéseket, csempéket szabadon válogatják a gyerekek, ezek segítségével írják meg saját könyvüket. Van köztük szépírás, storytelling, projektmenedzsment, illetve önreflektív folyamatok. A “D” a nevemre utal – mégsem akartam vasmódszert kiadni. A nulla pedig azért jött, mert Eminemnek van egy D12 nevű együttese.
Félt, hogy a végén még összekeverik vele.
Jobb így, D012-vel.
Két könyve is megjelent a napokban a témában. Az egyik a program mentén segít a gyerekeknek, míg a másik a szülőknek és a pedagógusoknak ad tanácsot, módszertant.
A felnőtteknek szóló könyvben friss kutatásokat mutatok be, ebben bontom ki a D012 működését, valamint három eset tanulmányt írtam le, akik egyéni foglalkozásra jártak hozzám. A tizenkét ponton keresztül érzékeltetni tudom, hogy változik a mai fiatalok számára az olvasás–élmény. Tudomásul kell vennünk, hogy a mi igényeink markánsan különböznek a gyerekeink mai igényeitől.
A Harry Potter könyvek megjelenésekor mindenki hátradőlt: íme a “csodaszer”, gyerekek millióinak volt a kapudrogja a varázsvilág a szépirodalom, vagy általában az olvasás megszeretése felé. Mi van most a Harry Potter-generációval? Ma már csak Hemingwayt és Graham Greent olvasnak?
Konkrét kutatásaim ezzel kapcsolatban sajnos nincsenek – de a kérdés izgalmas. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek olvasási hajlandósága az idővel változhat. Családi vagy társadalmi hatásra épp úgy elfordulhatnak a könyvektől, mint ahogy az olvasás felé fordulhat az a gyerek, aki korábban idegenkedett tőle. A kulcspontja annak, amit képviselek: nem az a cél, hogy a gyerek a szülő vagy a pedagógus elismeréséért olvasson.
Viszont ha egy gyerek már alsó osztályban azt tapasztalja, hogy az olvasás hasznos dolog, képes segítséget nyújtani ahhoz, hogy eléri a céljait, akkor lehet, hogy hosszabb távon fog elköteleződni az olvasás mellett.
Konkrét tanácsok, javaslatok szülőknek, pedagógusoknak?
Mindig azt javaslom, hogy merjék elfogadni: egy gyerek nem lapról lapra olvas, nem logitudinális olvasást folytat. Az 51. oldal után nem biztos, hogy az 52-et fogja olvasni, lehet, hogy átlapoz oldalakat, utána visszalapoz, vagy leteszi a 30. oldal után, és elővesz egy másik könyvet.
De az is lehet, hogy három könyvet egyszerre olvas, és mindegyikből csak az első oldalt. És mindez jó.
Ne szűkítsük le az olvasás világát a szabályainkkal. Ugyancsak kiemelkedően fontos a választás szabadsága.
Hagyjanak döntési lehetőséget a gyerekeknek, hogy kiválasszák azokat a szövegeket, ami őket igazán érdekli. Az a lényeg, hogy elinduljon, és használja azokat az élményeket, információkat, amikkel olvasás közben találkozik valamilyen saját célra.
Mi akaszthatja meg ezt a folyamatot, akár az elején, akár – ahogy említette – egy, már olvasó gyerek esetében az olvasási szokásokat?
Általában a túl szoros korlátok az olvasásra szokás ellen hatnak. Amikor kevésbé engedik a gyereknek saját, szabad akaratának megélését. Ha általános iskolában csak olyan szövegeket olvashat, ami az ábécés könyvben van.
Vagy ha az iskola indulásával nem veti ki a részét az otthoni olvasásból, mert még nem ismer minden betűt, és a szülő olvas fel mindig minden számára, azzal az indokkal, hogy igen-igen, már tanultál néhány betűt olvasni, de még mindig nem tudod ezt elolvasni.
Mindez negatív visszajelzés számára, épp, amikor elkezd tanulni olvasni. Egy másik aspektus: miután megnéz a gyerek egy animációs filmet és a kezébe adunk egy La Fontain mesét, ami igazán frontális és didaktikus, csak azzal az élménnyel gazdagodik, hogy elolvasva a szöveget, eleget tett a felnőttek elvárásának. Lehet, hogy inkább Harry Pottert olvasna vagy Ruminit, amit viszont még nem tud.
Engedjük a gyereket választani. Olvasson kortárs szöveget – mert közelebb áll hozzá. Ezek 30-40 éves mondatok a pedagógiában – mégsem szivárognak át a közoktatásba. Miért?
Ehhez paradigmaváltásnak kellene eljönnie, igazi kultúraváltásnak. A kultúraváltás pedig egyenlő az ösztönnel, az ösztönöket pedig nagyon nehéz megváltoztatni. Ezeket generációkon át adjuk át a fiatalabbaknak.
Attól is képtelenek vagyunk elszakadni, hogy konkrét olvasási listákat kérjünk a szakemberektől – mit olvasson a gyerek -, ahelyett, hogy őt hagynánk választani. Mert azt tanultuk meg, hogy a család vagy az iskola választ, kijelöl helyettünk.
Meg kell tanulnunk ezt elengedi, akkor is, ha nagy biztonságérzetet ad, és szabad akaratot, döntéshozatal lehetőség megadni a gyereknek.
Az egyik esettanulmányban szereplő gyerek lelkes olvasónak tűnt, ám egyszer csak felhagy az olvasással. Mi lehet ennek a hátterében? Mit tehet a szülő vagy a pedagógus?
A legfontosabb a segítségkérés: szülő a pedagógushoz, vagy fordítva: tanár a szülőhöz kell, hogy először forduljon. Olyan ez, mint egy folyamatos szupervízió.
A szülőnek, pedagógusnak és a gyereknek együtt kell működniük, beszélni a fennálló problémáról, mert az mindig többről szól, mint arról, hogy nem olvas épp.
A programom éppen azokat a gyerekeket célozza, akiket kevésbé érdekel az olvasás, valamikor olvastak, és most már kiszakadtak belőle, vagy soha nem köteleződtek el mellette.
Fontosnak tartom, hogy azonnal, a betűtanulás elején közösen olvassunk odahaza. A módszertan egyik eleme: ha nem is szeret olvasni, minden gyerek szeretne saját könyvet írni alsóban.
Össze kell kapcsolni az érdeklődésüket az irodalmi szövegekkel. A foglalkozásaimon gyakran mondják a gyerekek, hogy nem szeretnek olvasni, vagy nem tetszik nekik, amit olvasnak. Nincs ezzel gond, nem kell mindent szeretni. Ilyenkor arra bíztatom őket, hogy mondják el, mi az, ami nem tetszik. Vagy találjanak egy olyan mondatot, amit felhasználnának saját szöveg alkotásához. Melyiket biztosan nem? Észrevétlenül elkezdjük elemezni a szövegeket, és akkor kezd átfordulni bennük az olvasás iránti érdeklődés.
