Minden elképzelhető díjat, rangos szakmai elismerést elnyert. Lukács Sándor, Miskolc Pro Urbe díjasa 52 éve hűséges tagja a budapesti Vígszínháznak. Szerinte Marton Lászlót a metoo üggyel a halálba kergették, és ki kéne már dugni a fejünket a politika alól. Lukács Sándor most rendkívül hálás Merkely Bélának a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika vezetőjének, aki rendbehozta nemrégiben jelentkezett szívproblémáját.
A csodálatos Bükk-hegységtől karnyújtásnyira nőtt fel. Hogyhogy nem lett erdőmérnök?
A szüleim Miskolcon, a Kelet-Bükki Erdőgazdaságnál dolgoztak.
Mi a Győri kapunál laktunk, a házunkkal szemben működött az erdészet egyik lerakata, egy hangárfélével, a Lillafüredi Erdei Vasút éppen forgalomban nem lévő, kocsijai is ebben álltak.
Apám irodája a központban volt, anyámé viszont ebben a csarnokban. Amikor már nagyobbacska voltam, csaknem minden nap átjártam át, és ott bicikliztem. Egy kedves futár bácsi, odaadta nekem a kerékpárját, bebringáztam az egész telepet, fölmásztam szerelvényekre, tekertem a „néma” indítókart, mint valami igazi motorkocsi vezető, gyereknek egy ilyen hely a paradicsom. Istálló is volt, mert az erdészet megtartotta az úgynevezett ántivilágból a parádés kocsit, kocsissal együtt.
Ha kedvem támadt, mehettem a lovakat megnézni. Anyám vitte ki az erdőbe a fizetséget az erdei munkásoknak, szénégetőknek. Ha jó fiú voltam, jutalomképpen vele mehettem. A nagy bajúszú Mihály bácsi befogott, anyám fölszállt a kocsira, a sok pénz mellette az ülésen csak egy pokróccal letakarva.
Gondoljon bele, micsoda biztonság volt akkoriban… Legfőbb jutalomként odaülhettem a bakra a kocsis mellé, az egyenes utakon odaadta nekem az ostort, meg a gyeplőt – dirigálhattam a kocsit.
Óriási élmény volt!
Az emberek általában becsülik azokat, akiktől a pénzt kapják, anyámnak ráadásul remek volt a kommunikatív képessége, nagyon értett ezeknek az egyszerű embereknek a nyelvén, imádták őt. Amikor magával vitt, engem tejben-vajban fürösztöttek, kaptam friss kecsketejet, mindent, amit ilyen tiszta tekintetű, egyszerű emberek tudnak kedvességben, szeretetben nyújtani. Most kanyarodom vissza oda, hogy miért nem lettem erdőmérnök, erdővel foglalkozó ember. Egyszerű: mert a „romlott” városi világ, és a színészetnek nevezett szakma, elcsábított.
Negyedszerre került be a főiskolára
A természet szeretete azért megmaradt?
Abszolút!
A természettel való egész korai, elemi és közvetlen kapcsolatom sokat segít a versírásban.
Miskolc, a hegyek közé szorulva talán nem az ország legszebb városa, de a két vége, Lillafüred és Miskolc-Tapolca gyönyörű. A házunk előtt, busz és villamos járt, igazi nagyvárosi forgalom zajlott. Mögötte viszont nagy kertünk volt, a kert mögött pedig a falusias utcákon hajtotta a rétre Hutrata bácsi a teheneit, ott kolompoltak végig reggel, este. Elmondhatom, tényleg a város és a falu határán nőttem föl. Miskolcot azzal bélyegezték meg egy időben, hogy iparváros. De nemcsak az, hanem kultúrváros is, egyetemmel, a mai Magyarország legrégebbi kőszínházával, több mozijával, magas színvonalú zeneiskolájával, amelyben például Eötvös Péter tanult, hogy csak egy hírességet említsek. A második világháború után rengeteg kitűnő kassai értelmiségi jött át Miskolcra, ez is emelte a város szellemi színvonalát.
Hogyan folytatódott az élete?
Budapestre költöztünk, jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára, és nem vettek fel, csak negyedszerre kerültem be. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam elkeseredve…
De utólag visszagondolva, az a három év, amit a Színművészeti előtt különböző színházaknál töltöttem, szilárd alapot adott a pályámhoz. Megkockáztatom, majdnem többet tanultam ez idő alatt a színház gyakorlati életéből, hiszen hatalmas színészegyéniségek mellett statisztálhattam, mint később, a főiskolás évek alatt.
Az első évben a Thália Színházba kerültem, mint fellépti díjas segédszínész. Ezt írták a személyimbe, alig vártam, hogy igazoltasson egy rendőr, megmutathassam, ott áll, foglalkozása: színész. A Paulay Ede utcai színház igazgatója akkor Kazimir Károly volt. Budapest egyik legizgalmasabb, legprogresszívabb színházát vitte.
Mivel a budapesti pártbizottság tagja volt, engedtek neki olyan darabot is bemutatni, amit másoknak nem. Simone de Beauvoir-t, Sartre-tól Az ördög és a Jóistent, a munkásosztályt kritizáló első művet, Fejes Endre Rozsdatemetőjének drámai adaptációját, ebben már meg is szólaltam, Somogyvári Rudolf kísérője voltam. Emlékezetes élményem a két Thomas Mann egyfelvonásos, a Fiorenza és a Mario és a varázsló, ezekben Latinovits Zoltán talán élete legnagyobb alakítását nyújtotta. Negyvenszer lehettem Zoli mellett, testközelben figyeltem azt a fantasztikus, testet és lelket maximálisan igénybe vevő játékot, amit Cipollaként megmutatott. A Tháliában eltöltött esztendő ismét jelentkeztem, a második rosta után megint kirúgtak. Major Tamás összeveszett valakivel a főiskolán, elhatározta, hogy csinál ő is egy színészképzőt a Nemzeti Színházban. Így alakult meg a Nemzeti Színház Stúdiója.
Többek között Bodnár Sándor, Tatár Eszter, Szigeti Károly a kiváló koreográfus dolgozott velünk. Igen komoly képzés indult, aki a Színművészetin a harmadik vizsgáig jutott, az automatikusan felvételt nyert ide. Szacsvay László, Andorrai Péter, Bánsági Ildikó, Hámori Ildikó, jómagam, mi voltunk az alapítók.
Reggeltől estig bent voltunk a színházban, kaptunk színészmesterség órákat, ének, valamint mozgás képzést, és szinte minden darabba betettek bennünket. Két évet töltöttem a stúdióban, negyedszerre azután felvettek a főiskolára.
Forrás: Fortepan, adományozó Lugosi Szilvia
Boldog volt?
Nagyon!
Bánsági Ildikó az osztálytársam lett, de az az igazság, hogy az örömünk kezdett kicsit lohadni.
Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert Simon Zsuzsával kapcsolatban – az ő osztályába kerültünk – ambivalens a véleményem. Végtelenül rendes volt velem, amikor harmadévben anyám meghalt. Ez kimondhatatlanul nehéz időszak volt számomra, ismerte a lelkemet, odafigyelt rám, amit soha nem fogok elfelejteni.
A pedagógiai erényeit általában magasabbra tartják, mint a színészieket. De mire mi hozzá kerültünk, megfáradt. Irigyeltük a Várkonyi osztályt, az Ádám Ottó osztályt, a Kazimir osztályt. Vártam, hogy harmadéves legyek, mert az első két évben nem lehetett a főiskolán kívül munkát vállalni. Az utolsó két évben azonban a növendékeket már beosztották színházakhoz, és én 52 évvel ezelőtt a Vígszínházba kerültem
Teljesült a titkos vágya?
Kern András, Blaskó Péter, Verebes István kettővel fölöttünk járt, ők voltak a Várkonyi osztály. Rendkívül jó kapcsolatom lett velük, majdnem több időt töltöttem velük, mint a saját osztálytársaimmal.
Ennek lehetett valami kis halvány szerepe, hogy engem már odakértek a Vígszínházhoz. Megváltozott az életem, felszabadultabb lettem, jól éreztem magamat, igyekeztem úgy létezni, dolgozni, figyelni, kapcsolatokat teremteni a színházon belül, hogy a végén történjen valami jó. Tavasszal egyszer csak szóltak, hogy Sanyikám, holnap 11-re vár a Várkonyi Zoltán. De nem mondták, miért. Hirtelen végig gondoltam, esetleg fölírt az ügyelő, valami fegyelmi vétséget követtem el… Várkonyi tíz perc alatt elintézett: „Azért hívtalak, mert leszerződtetlek. Idejössz?” A köszönetet még be sem fejezhettem, csak ennyit mondott: „Helyes, kapsz szerepeket, majd meglátjuk, hogy idomulsz. Érezd jól magad, szevasz.”
Volt még egy, roppant fontos előzmény.
Várkonyi fia, a fiatalon elhunyt Gábor a velünk párhuzamos tévérendező osztályba járt. Diplomamunkájaként Marine Sorescu, Párizsba disszidált kiváló román szerző Jónás című drámáját vitte képernyőre. Kutya nehéz, de nagyon izgalmas monodráma. Jónás a cet szájából próbál kiszabadulni, eszébe jut az élete, igen merész dolgokat mond ki, hiszen Sorescu már Párizsban írta, politikailag is érdekes és kemény volt. Ezen dolgoztunk Gabival, ő természetesen, megmutatta az apjának.
Láttam milyen szeretetteljes, tartalmas kapcsolat volt kettejük között.
A mű jól sikerült, ami bizonyára szintén számított a szerződtetésemben. Ilyen szerencsés fordulatok is kellenek az embernek.
A Vígszínházhoz könnyű volt hűségesnek maradni
Milyen szereppel kezdett a Vígszínházban?
Már 1973 őszén megkaptam az első főszerepemet, a Max Frisch Don Juanját (Don Juan, avagy a geometria szerelme). Érdekes, hogy Molière hősét (Don Juan, avagy a kőszobor lakomája) nem játszottam el soha, csak ezt a furcsa, kicsit cinikus, parodisztikus Frisch alkotta figurát. Parádés volt a szereplőgárda: Sulyok Mária, Somogyvári Rudolf, Benkő Gyula, Tábori Nóra. Kapás Dezső rendezte, aki épp egy nagy sikerszériában futott, hogy csak Krúdy A vörös postakocsi című regényének adaptációját vagy a Kakukkfészket, az Amadeust említsem.
Sajnos ereje teljében, 52 évesen hunyt el.
Eltelt 3-4 év, mire Horvai Istvánnál jelentős feladatot kaptam. Ő a Sztanyiszlavszkij féle nagy orosz iskolán nevelkedett, Tovsztonogovtól kezdve az akkori híres orosz rendezőgeneráció majd’mindegyik tagját jól ismerte. Páratlan Csehov repertoárt épített fel: Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert, Platonov, Sirály. De ő mutatta be Csurka István Házmestersiratóját is. Először egy Romain Rolland darabban, a Szerelem és halál játékában kaptam tőle nagy szerepet.
Egy ifjú girondista megérkezik koszosan, szakadtan a harcból, hogy viszontlássa a szerelmét. Béres Ilona személyesítette meg az imádott márkinét, Tomanek Nándor a márkit. Különös, gyönyörű szerelmi háromszög, kitűnő darab. Játszottam a Platonovban és a Házmestersiratóban is.
Szokta említeni, hogy könnyű volt a Víghez hűségesnek maradni. Miért?
Mert Várkonyi az előző évad legjobb, legsikeresebb előadásainak rendezőit sorra meghívta a Vígszínházba. Így anélkül, hogy kitettem volna a lábam a Szent István körútról, találkozhattam a korszak igazán nagy személyiségeivel. Dolgoztam Ljubimovval, Harag Györggyel, Babarczy Lászlóval, kifogtam Ruszt József legjobb pillanatait, amikor Tennesse Williams Orfeusz alászáll című drámáját rendezte. Ruttkai Éva volt a Lady, én a kigyóbőr dzsekis Val, a filmen Marlon Brando alakította. Évával ekkor hatalmas, életre szóló barátságot kötöttünk. Vámos László munkájába csak belepillanthattam, ő vendégként Shakespeare klasszikusát az Antonius és Kleopátrát vitte színre, abban nem játszottam. „Civilben” azonban nagyon tiszteltük egymást.
Korszakhatárnak tartják a Képzelt riport egy amerikai popfesztiváltól 1973-as ősbemutatóját. Ön is így érzi?
Forrás: Wikimedia commons
A Popfesztivál mérföldkő a Vígszínház életében, nem annyira a darab miatt, mert Déry Tibornak nem ez a legacélosabb műve, a regény és a belőle készül színmű sem. Presser Gábor zenéje, Adamis Anna dalszövegei és – dicsérnem kell magunkat – a fiatal színészek elsöprő lelkesedése, a pályán épp csak indulók váratlan berobbanása okozott óriási meglepetést és fergeteges közönségsikert. A Popfesztivál újította meg a Víg törzsközönségét. Olyanok voltak az előadások, mint egy beat koncert, szerintem Budapest akkori összes gimnazistája, egyetemistája látta, valószínűleg nem is egyszer.
És már kiváncsak lettek A vörös postakocsira, az Amerikai Elektrára is, amelyben Ruttkai és Latinovits feledhetetlen kettősét csodálhatták meg. A Képzelt riport volt Marton László első önálló rendezése, és az én első találkozásom vele. 30 éves szoros baráti, családi kapcsolat lett belőle.
Várkonyi halála után Horvai lett az igazgató, majd Marton László, aki minden sejtjében valódi színházi ember volt. Tragikus véget ért a pályája, hiszem, hogy a metoo üggyel a betegségbe és a halálba üldözték. De ezt most ne részletezzük.
Szeretett tévézni?
Igen és szerencsém volt, mert számtalan kitűnő szakemberrel hozott össze a munka. Hajdufy Miklós, Esztergályos Károly, Málnay Levente és Zsurzs Éva, hogy csak néhányukat említsem. 10-15 éven át a hátukon vitték a magyar történelmi vagy társadalmi témákat. Nekem inkább a tévéfilmek jöttek be, mint a vászon, rengeteg szép szerepet játszhattam el. A népszerűségemet is a televíziónak köszönhetem, ma is abból élek. A filmrendezők közül nagyon szerettem Fábri Zoltánt, a 141 perc a befejezetlen mondatból című filmben rám bízta Vidovics Miklós nem éppen pozitív hősét. Sokat dolgoztam Szász Péterrel, a Böszörményi Géza – Gyarmathy Lívia házaspárral forgattuk a Madárkákat. Nagy divat volt a cseh újhullám, Milos Forman, Věra Chytilová és társaik.
Böszörményiék pedig megcsinálták a magyar új hullámot. Csináltam néhány filmet, szerintem lehetett volna több, ez örök tüske a szívemben, hogy a vásznon nem voltam jól kihasználva.
Tavaly kaptam egy epizódszerepet a Most vagy soha című filmben, Ignaz von Lederer figuráját. Egy páros jelenetet forgattunk a később balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottóval, mi igen élveztük a császári-királyi tábornagy és Farkas császári titkosrendőr diskurzusát. A kész munkát nem tisztem megítélni.
Térjünk át a jelenre és a közeljövőre, hogy alakul a repertoárja, várják-e új feladatok?
Kikerül a műsorrendből Kertész Imre monológja, a Kaddis a meg nem született gyermekért, és sajnos levették Spíró György Honderűjét is, amit nagyon szerettünk játszani. Elbúcsúztunk Sally Potter Partyjától, fanyar, keserű komédia volt. Ez kétoldalú probléma, mert egyrészt nem jó a sok darab, mert egy-egy előadás ritkán látható, másrészt érthető, hogy a színészeknek szerepeket kell adni, ahhoz meg darab szükséges. Egyébként érdekes, komoly szezonom lesz ősztől. Két főszerep vár, az egyik az évad elején Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjának bemutatójában, Zsótér Sándor rendezésében. A másik a szezon második felében a híres Jane Austin regény, a Büszkeség és balítélet adaptációjában. A történet a 18.-19. századi Angliában játszódik, a cselekmény nagyon ismert, hiszen tévésorozatként és filmvászonra is feldolgozták. Én Mr. Bennet leszek, az előadást Valló Péter állítja színpadra, ami számomra külön öröm. Megmarad Goldoni Hazugjában Pantalone és A diktátorban Grüber úr alakja. Boldogság a Rózsavölgyi Szalonban Jordán Tamással játszani A két pápa című kamaradarabban. A filmen persze nagyszabásúbb volt a környzet, de azt hiszem, hogy mi ebben a mikrokörnyezetben is jókora feszültséget tudunk teremteni.
Forrás: Vígszínház
Fotós Dömölky Dániel
A Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti tagozatának tagja. Milyen témát választott az akadémiai székfoglalóhoz?
A Székely János Caligula helytartója című darabjáról és Harag György rendezéséről írtam. Bátran mondhatom, hogy legendás előadás volt, Gyulán a Várszínházban játszottuk 1978 nyarán ezt a rendkívül erős és szókimondó drámát, „három lépésre” Ceausescu Romániájától. Én voltam Caligula, Őze Lajos elképesztő formában alakította Barakiást. Gyönyörű és borzongató emlék.
A tízkötetes költő
Volt-e olyan jó apukája Máté fiának, mint önnek az édesapja?
Őszintén: sajnos nem.
Ha valami kicsit is a mentségemre szolgál, az, hogy 1979-ben, amikor született, akkoriban dolgoztam a legtöbbet. Elmentem reggel, még aludt, és amikor este hazaértem, már aludt. Ha akadt néhány szabadnapom, azt persze igyekeztem minél intenzívebben vele tölteni. Fölkapaszkodtunk a budai hegyekbe, medvevadászatot játszottunk, mindenféle bolondságot kitaláltam.
De a feleségem, Maráczi Mária előtt le a kalappal, mert fantasztikus szeretettel foglalkozott vele és velem. 80 százalékban ő gondoskodott a privát életünkről. Amikor az unokánk, Leó megszületett, mondtam is, most bepótolom a hiányokat! Tripla annyi időt vagyok Leóval, mint annak idején Mátéval. Négy éves és három hónapos vagyok – ezt így feleli, ha kérdezik, mennyi idős. Élénk, eleven, minden tapad az agyára, idegen szavakat simán megjegyez. Rengeteg mesekönyve van. Imádja őket, de nekem is kell mesét kitalálni, mondani. Igyekszünk mérsékelni a digitalizáció ártalmait.
Befolyásolta a fiát a pályaválasztásban?
Nem kellett. Viszonylag hamar eldöntötte, hogy nem akar színész lenni. Egyszer behívták, valamilyen tévésorozat castingjára, de nagyon húzta az orrát. Kérte, hogy vegyek át vele egy öt perces kis jelenetet. Átvettük.
Végül azt mondta, nem akarok színész lenni. Érzem, hogy nem vagyok elég tehetséges. Úgyhogy el se ment a castingra. Helyesen tette. Mást tanult, a barátjával alapítottak egy kis céget és jól van, távol az én szakmámtól.
A színészettel egyenrangúan kezeli a versírást. Ugye most jelent meg a tízedik kötete?
Ha pontos akarok lenni, akkor a tíz és feledik, mert Jung Zsenivel, a kiváló fotóművésszel készítettünk egy közös albumot Hajad tengerén címmel. Gyönyörű női portré sorozat, elég sok a mezítelen nő benne, igen esztétikusan fényképezve. Vagy 30 verset írtam. Nem mindegyik képhez, de mindegyik ciklushoz. Így ajánlottam: „Jó volt ‘együtt élni’ ezekkel a képekkel. Egyszerre szemérmesek és kitárulkozóak. E két tulajdonság finoman komponált harmonikus jelenléte izgatott bennük a legjobban.” A verselés és a színészet nálam nem alá- és fölé rendelt viszony, hanem abszolút mellérendelt.
Látjuk, hogy szívesen elmegy könyvbemutatóra az ország bármely részébe.
Két önálló esttel járom a vidéket, a városokat, legalább 15-20 esztendeje. Az egyik az, amikor más költők verseit mondom, a másikon csak a saját verseimet. Mindkettő több mint egy órás anyag, és úgy szerkesztettem meg őket, hogy két vers között beszélgethessek a közönséggel. Elmondom, hogyan keletkezett a vers, milyen élmények kapcsolódnak hozzá, azután ők is reagálnak, kérdeznek, minden ilyen este kész tanulmány nekem. Szentirmai Ákos barátom több költeményemet is megzenésítette, ő kísért és én énekeltem – ilyen programunk is volt a tarsolyban.
A világról, a természetről, az egészségéről mit mondhat?
Nem sok jót látok.
Nemcsak az ország, a világ is ketté van hasadva. Szeretném, ha ismét nagyobb teret kapna a művészet, a színház, a képzőművészet, az irodalom. Most mindenre ráterpeszkedik a politika, ez világjelenség. Ki kellene dugni a fejünket, a politika alól. Úgy érzem, hogy az emberek is ezt szeretnék. Ha újra szenzáció és beszédtéma lenne egy színházi bemutató, ahogy régebben.
Három vagy négy hónappal ezelőtt szívritmuszavarom volt, pedig soha életemben nem volt baj a szívemmel. Hamar kórházba kerültem, méghozzá Merkely Béla professzorhoz, aki gyógyszeres kezeléssel hozott rendbe. Nagyon hálás vagyok neki, élek és csinálom tovább a dolgom.
