Megállapodott a Mol és a horvát vezetékcég, de azért nem felhőtlen az öröm

Teljesen kiakadtak a kínaiak a Netflix sorozaton, A háromtest-probléma feldolgozásán
2024-04-17
EU-csúcs: a befagyasztott orosz vagyon kamatbevételeit Ukranában kell felhasználni
2024-04-18
Show all

Megállapodott a Mol és a horvát vezetékcég, de azért nem felhőtlen az öröm

Magyarországnak, de a szomszédos államoknak szüksége van olajra, ha lehet, nemcsak orosz olajra. Végre, nagy nehezen, de legalább az év végéig megszületett egy megállapodás a magyar Mol Nyrt. és a horvát Janaf vezetéküzemeltető cég között, kaphatunk az Adriai-tengerről olajszállítmányokat. Ám, ha a felek esetleg egymás kezébe is csaptak, a magyar fél mosolya nem őszinte, inkább csakis kényszeredett, hiszen a Mol joggal érzi úgy, hogy a horvát partner egyszerűen kihasználja a saját tengerparttal nem rendelkező kelet-közép-európai államok (Magyarország, Ausztria, Szlovákia és Csehország) szorult helyzetét.

A Bloomberg tájékoztatása szerint a horvát Janaf vezetéküzemeltető cég megállapodott a magyar Mol Nyrt-vel, és a felek az év végéig 2,2 millió tonna kőolaj szállításáról megállapodtak.

Már áprilisban járunk, és ez az idei évre vonatkozó szerződés, így jól látszik, hogy a felek nehezen, küszködve állapodtak meg.

A tengeri olaj

Magyarországnak nincs tengerpartja, nem tud tengeri kikötőt építeni, hozzánk az olajút más országokon keresztül vezet, ki vagyunk szolgáltatva. A Janaf, vagyis a horvát vezetékes cég pozíciója viszont nagyon kényelmes, hiszen a Molnak a százhalombattai (Dunai Finomító) és a pozsonyi (Slovnaft-finomító) kőolajfinomítójába, vagyis ahol a nyersolajból benzin, dízel, kerozin, illetve mindenféle egyéb kőolajszármazék készül, muszáj „tengeri” olajat szereznie.

Na, nem mintha technológiailag lenne erre szüksége, a Mol boldogan ellenne a hagyományos orosz kőolajjal (ezt szokták Ural-típusú olajnak is nevezni), de itt van ez a szörnyű orosz-nyugati konfliktus, és az uniós szankciók alapján a finomítókból nem lehet úgy olajterméket, benzint, dízelt exportálni, ha az orosz olajból készült.

Vagyis bár Magyarország egy ismert derogáció következtében vehet orosz kőolajat a Barátság Vezetéken keresztül, ezt magyar célokra fel is használhatjuk, ám, ha a régóta kialakult regionális munkamegosztás keretében Pozsony Ausztriába is szállítana, akkor annak tengeri (vagyis nem orosz) olajnak kell lennie.

Mindez annyiban egy árnyalatnyival még bonyolultabb, hogy Szlovákia (így a Pozsonyi Finomító) még egy ideig egyetlen exportpiacra, Csehországba szállíthat orosz eredetű terméket, aminek az a magyarázata, hogy ami ma két piac, az a rendszerváltás előtt egy volt, vagyis a pozsonyi finomító kifejezetten Csehszlovákia és nem csak Szlovákia ellátására volt kitalálva, ezt még akceptálta az EU.

A horvátok kivárhattak

Magyarul, ha a Mol-csoport nem szerette volna visszafogni a termelését, és ezzel fokozni a régió ellátási nehézségeit, akkor meg kellett állapodnia valahogy a horvát vezetékes céggel. Érdekes módon, amíg nem volt megállapodás, valójában addig is jött az olaj a Janaf (vagy más néven Adria) vezetéken, csak nem lehetett biztosan tudni, hogy ezzel majd hogyan számolnak el a felek, de így legalább már egy rövid időre van megállapodás.

Van megállapodás, csak állítólag nem tisztességes, mert a tranzitdíj nagyon drága. Hónapok óta zajlik ugyanis az a vita, hogy a Mol sérelmezi ezt a „zsarolós” árképzést, ami állítólag sokszorosa a régióban ismert más vezetékek tranzitdíjainak.

Mindezt a Molnak elhihetjük, de azért a szerződéses árat most sem közölte senki, így arra csak tippelni lehet, hogy nem a Janafot szállta meg a szentlélek és a könyörület, hanem vélhetően továbbra is a benchmarkokhoz (vagyis a más vezetékeknél használt szállítási díjakhoz) képest sokszoros árat használ a cég.

A horvátok ugyanis aligha engedtek, nem romlott a pozíciójuk, mégha etikailag nem is hangzik túl jól, hogy két uniós tagállam egymás szorult helyzetét ennyire csúnyán kihasználja.

Vannak ugyanis más ilyen helyzetek, például, amikor Bécsbe megyünk, akkor Bécs közelében látható a hatalmas Schwechati Finomító, ez a finomító Triesztből, Olaszországból kapja az olajat, de arról nem lehetett olvasni, hogy az olaszok hirtelen extra árképzéssel kezdtek volna el dolgozni, csak mi fogtuk ki ennyire a horvátokkal.

A történet pikantériája, hogy valójában azért Magyarország minden irányból szorongatott helyzetben van, viszont nem csak Magyarország van szorongatott helyzetben. Hazánkba ugyanis mindössze két vezetéken keresztül érkezik kőolaj, az említett Janafon kívül az Ukrajnán áthaladó Barátságon, ami most szintén drága, ráadásul ott azért a fizikai biztonság is törékeny, mégiscsak háború zajlik felette. A társaink, például a dízelellátottságukban szintén veszélyeztetett csehek, szlovákok, osztrákok pedig mintha nem segítenének igazán, vagyis nem hallatják a hangjukat a magas horvát sáp ügyében.

Mi lehet a megoldás?

Az a baj, hogy igazán reális alternatívákat nem igazán látni. Magyarország épít éppen egy vezetéket, de az nem hozza, inkább viszi az olajat. A Szerbia felé épülő új vezeték a szerbek hasonló problémáját orvosolhatja, hiszen, ha Magyarországról majd eljut hozzájuk a vezeték, azon az orosz olaj is eljut Szerbiába (Szerbia nem uniós ország, nem használ szankciókat), vagyis Belgrád már kevésbé lesz kiszolgáltatva Zágrábnak, eddig ugyanis a nem éppen baráti horvátokon keresztül kapott Szerbia olajat. Rajtunk ugyanakkor nem segít ez sem.

Márpedig a nettó zéró felé közeledve, nem is igazán reális, hogy új kőolajvezetékekbe ruházna be Magyarország, és bár van egy pár vezeték a közelünkben, de olyan nincs, amit könnyű lenne Százhalombattára, vagy Pozsonyba elvezetni. Nem orosz olajat esetleg Odesszából, vagy az említett Triesztből lehetne még elhozni Magyarországra, de mindkét projektnek nagy kockázatai vannak.

Bízzunk a horvátokban?

Vajon az lehetséges, hogy a horvátok majd önmérsékletet tanúsítanak? Elvileg igen, de miért tennék? Eetleg azért, mert abban lennének érdekeltek, hogy jó partnernek bizonyuljanak és hosszabb távú szerződést köthessenek a Mollal. De ők vélhetően azt érzik, hogy a háborúnak, főleg a szankcióknak még nem lesz egyhamar vége. Ha nem lesznek jó partnerek, Magyarország akkor is rá lesz szorulva erre az üzleti kapcsolatra.

Márpedig a helyzet azért is aggasztó, mert a Mol nyeresége, a finomítói árrés most elbírja ezt a díjat, de ha a horvátok hozzászoknak „a jóhoz”, más iparági környezetben már nehezen lesz kigazdálkodható a magas díj. És az is elég bizarr, hogy a horvát fél bemondja, hogy a magas energiaárak miatt emelt 2022-ben olyan sokat a díjhon, de amikor a következő évben lemennek az energiaárak, akkor nem csökkent az árakon. Mindez nem egy szép történet, amit talán valami nemzetközi hatóság, vagy Brüsszel fékezhetne meg, de nem látszik, hogy ebben bárki a mol segítségére sietne.

Márpedig, ha így marad minden, akkor valójában a horvátokat nem állíthatja meg semmi. Nézzünk erre egy hasonlatot! Mennyibe kerül reálisan egy 10 kilométeres taxiút? Budapest Belvárosában, ahol van elég taxi, ennek van egy kialakult piaci ára, 1100 forint az alapdíj, 440 forint a kilométerenkénti tarifa, 5500 forinttal kalkulálhatunk.

Oké, de ha a „a semmi közepén” ragadtunk egy buli után, és esélyünk sincs máshogy hazajutni, mint az üdülőhely egyetlen taxijával, alighanem 10 ezer forintot is megér az egyetlen esély. Folytassuk a sort? Ha kiszolgáltatott helyzetben a szülészetre mennénk, mennyit vagyunk hajlandóak fizetni, ha úton van az első gyermekünk? Vagy, ha Norvégiában leintettünk az út szélén egy taxit, és a hegyoldalban már egy farkasfalka száguld felénk, alighanem akkor is beszállunk, ha a taxis 10 ezer, de akkor is, ha 100 ezer, sőt akkor is, ha egymillió forintnak megfelelő norvég koronát ajánl a fuvarért. Csak menjünk már!

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.