Budapest kerületeinek számozása nem mindennapi, ugyanúgy, ahogy magának a városnak is érdekes a története.
A megalakuláskor tíz kerületre osztották föl Budapestet, de a városrészekkel kapcsolatban érdemes egy picit visszalépni egy érdekes történet kedvéért.
A töröktől visszafoglalt Buda és Pest is német többségű település volt, az igazgatás nyelve is német volt.
A középkori Pest városfalainak vonala jól követhető, hiszen ezek mentén épült a kiskörút (mai nevek: Vámház, Múzeum, Károly körút), illetve az északi határ a Deák Ferenc utca vonalában volt. A korai középkorban három önálló település is lehetett itt, ezek összeolvadásából született Pest, amelynek bővülése később a falakon kívül folytatódott.
Ezek a külvárosok a Habsburg időkben az uralkodócsalád tagjairól kapták nevüket, amelyeket a mai napig használunk, legtöbbször anélkül, hogy eszünkbe jutna, pontosan ki is a névadó. Namármost, a városrészek német nevei véletlenül mind különböző szótagszámúak voltak:
Stadt (1, Belváros), Franzstadt (2, Ferencváros), Josefstadt (3, Józsefváros), Leopoldstadt (4, Lipótváros), Theresienstadt (5, Terézváros), így egy időben a pesti tűzőrség az akkor gyakori tűzvészek helyét azzal jelezte, hogy a megkondított haranggal hányat harangoztak. A két ütés Ferencváros, az öt Terézváros jele volt például.
http://commons.wikimedia.org/
A kerületek ma nem ezzel a logikával viselik számukat.
Az 1873 megalakuláskor nagyrészt a választókerületek számait követték. A budai oldal kapta az első három számot, mégpedig Óbuda lett a III. kerület, ahogy ma is, a II. nagyjából ott volt, ahol ma, de jóval keskenyebben helyezkedett el, és hozzá tartozott a Vár és a Duna közé ékelődő Viziváros déli része is, ami most I. kerületi.
Viszont Pesthidegkút még nem volt a főváros része, így a II. kerületé sem. Ami Budán a Hűvösvölgyi út vonalától délre helyezkedett el, az mind az I. kerületet gyarapította, tehát nemcsak a Vár és környéke, hanem jó nagy, akkor ritkán lakott terület tartozott eleinte ide.
Hét kerület jutott a 19. században a pesti oldalnak, a párizsi, bécsi spirálos számozást némileg követve a legbelső kerület, a középkori Pest lett a IV., a hozzá kapcsolódó egykori külvárosok északról délre, sorban megkapták legyezőszerűen a számokat V-től (Lipótváros) IX-ig (Ferencváros).
Terézvárost ekkor vágták ketté, a VI.-ról a Király utcánál leválasztották a VII. kerületet, és Ferenc József 1882-ben megengedte, hogy Feleségéről Erzsébetvárosnak nevezzék. Az egyetlen külső kerület, a X. Kőbánya lett, mégpedig lakói kérésére, eredetileg nem lett volna önálló.
A város beépülésével újabb kerületek megalakítását határozták el 1930-ban.
Ezek tényleges megalakulása azonban elhúzódott.
A számozás természetesen tíztől folytatódott, a XI. és XII. kerület a nagy I. kerület földarabolásával keletkezett Budán, az előbbi 1934-től, az utóbbi 1940-től működik.
A pesti oldalon viszont északon szerveztek két új kerületet, az V., VI., VII. kerület külső részeiből, sőt a X.-től is áthoztak egy darabot.
A XIII. kerület 1938-ban alakult meg ténylegesen, a XIV. már 1935-ben.
Nem közismert, de kisebb módosulások magának Budapestnek a határában is történtek még a II. világháború előtt.
A Csepeli Szabadkikötőt és a Kvassay-Zsilipet, tehát a Csepel-sziget északi részét 1930-ban csatolták Budapesthez, azon belül a IX. kerülethez, miközben maga Csepel község még önálló maradt.
De a XII. kerület is terjeszkedett a Budakeszi erdő megszerzésével, ami tulajdonilag korábban is a fővárosé volt.
Nagy-Bécset 1890-ben hozták létre, és már a 19. század végén elkezdődtek a viták arról, hogy bővíteni kellene Budapest területét is.
Ezek a viták végigkísérték a 20. század első felét is, sőt, „Nagy-Budapest” bizonyos vonatkozásokban létre is jött.
A városfejlesztés és -rendezés szerve, a Közmunkatanács hatásköre, illetve az Államrendőrség szervezete is átlépte a városhatárt, és a háború utáni választásokat is már így szervezték – nyilván azért, hogy a külvárosi proletárok szavazatai balra húzzák a polgáribb Budapestet.
Magának a fővárosnak a kibővítése végül egy 1949-es törvénnyel 1950 első napjától hatályos.
Hét várost és 16 községet kapcsoltak Budapesthez. Budán kevesebbet, így itt többnyire a meglévő kerületek bővültek: a II. Pesthidegkúttal, a III. Békásmegyerrel, a XI. Albertfalvával. Azért ide is jutott egy új kerület, a XXII. délen.
A pesti oldalon viszont egy csomó új kerület alakult.
De hogy bonyolultabb legyen a dolog, úgy gondolták, hogy a Belváros túl pici, ezért összevonták Lipótváros belső részével, és az így létrejött egység kapta annak V. sorszámát. (Újlipótváros a XIII. kerülethez került.) Így fölszabadult a IV.-es szám, amit Újpest kapott meg. A többi külső pesti kerület számozásánál már a korábban említett spirálos elvet alkalmazták.
Emlékszünk, a háborúig XIV-ig jutottak a számozással, tehát most XV.-ös számot Újpest szomszédja, Rákospalota-Pestújhely kapta, majd viszonylag sorban keletre és délre a XVI., XVII., XVIII., XIX. és XX. kerület következett, utóbbi Pesterzsébetet és Soroksárt felölelve. A pesti oldal ezzel elfogyott, Csepel kapta a XXI. számot, majd Dél-Budán Nagytétény, Budatétény és Budafok a már említett XXII.-st, befejezve az északon elkezdett félkört.
A főváros kerületszámainak kialakulását befejező mozzanat az volt, amikor a rendszerváltás után,
1994-ben egy helyi népszavazás nyomán Soroksár elszakadt a XX. kerülettől, és ezzel megkapta a XXIII.-as számot.
