Egy ábrában, mi történt az ingatlanpiacon 17 év alatt
2023-12-28
2023 a mesterséges intelligencia éve volt
2023-12-29
Show all

Neumann János egy formabontó regényben

Manapság divatosak azok az írott és mozgóképre álmodott alkotások, amelyek mesterien, és az olvasó, néző számára néha nem is könnyen értelmezhetően vegyítik a valóságot a fikcióval. De hát ilyen a mai élet is, egyre gyakrabban lehet nehezen elválasztani a valós tényeket a manipulatív féligazságoktól, ferdítésektől. Ilyen módon kezeli Neumann János életét Benjámin Labatut, a Hollandiában született fiatal chilei író is, akinek könyve most jelent meg az Open Books kiadásában.

Már maga a cím is ezt példázza: Maniac, ami egy tréfás elnevezés volt egy Los Alamosban, az ötvenes évek elején készült számítógépre (Mathematical Analyzer Numerical Integrator and Automatic Computer Model) és zseniálisan hajaz a már akkor nagy tiszteletnek örvendő Neumann, munka iránti megszállottságára. (Egy másik, 1953-as modellt pedig Johnniacnak neveztek el.)

Ám nem ez volt az első, az eredeti, az első tárolt programú számítógép, az az EDVAC volt, aminek modelljét Neumann 1949-ben fektette le egy tanulmányban, ám erről a könyvben nem esik szó. De hát ez nem egy dokumentarista írás, ez egy szépíró különleges munkája, amelyben ahogy maga is elárulta a könyvbemutatón, „hajlítania” kellett bizonyos helyeken a tényeken, hogy a főhős életét irodalmivá alakítsa. Így tesz az egész könyv során, amelynek első három részének fejezeteit Neumann legkülönbözőbb barátainak, rokonainak, ismerőseinek és kollégáinak „emlékezései” teszik ki. Ezekben rengeteg valós eseményt, adatot emészt át az író saját fantáziáján és ad az olvasó számára olyan élményt, mintha azok valóban úgy és akkor megtörténtek volna, ahogy azt Kármán Tódor, Wigner Jenő, Pólya György, Richard Feynmann, vagy Oscar Morgenstern „mondja”. Beszélteti Labatut Neumann János anyját, öccsét, mindkét feleségét és lányát, hogy ezen a képzeletbeli idővonalon voltaképp végigvonulva felvázolja a 20. század egyik legnagyszerűbb elméjének életét.

Benjamín Labatut

Benjamín Labatut
Forrás: Wikipedia

Az író a könyvbemutatón azt is elárulta, hogy a könyvvel Neumann János lelkéhez próbált közel férkőzni, de egyetlen perspektívából ez lehetetlen lett volna, ezért választotta élete különböző tanúinak eltérő nézőpontjait, magyarázatát. Neumann olyan volt szerinte, mint egy szörny, egy angyal vagy egy félisten, sőt a futballista Messihez is hasonlította: a tudományos pályán senki sem tudott úgy játszani, mint ő, és senki sem tudja, hogy csinálta.

A történet persze egyáltalán nem lineáris vonal, de az egyes építőkockák a végére összeállnak egy egésszé. Minden megszólaló egyéni hangon számol be Neumannhoz fűződő viszonyáról, s ahogy az író a budapesti könyvbemutatón elárulta, a tudós életének egyes mozzanatait ennek a szerkezetnek a segítségével valamiképpen felnagyította, de könyvének alanya mindvégig megőrzi egyfajta titokzatosságát.

Benjamín Labatut könyve

Az egyik fontos motívum, a tudós felelőssége különös hangsúlyt kap a könyvben, s nem véletlenül. Neumannt kevésbé szokták emlegetni a Manhattan terv kapcsán, mint honfitársait, Szilárd Leót, Tellert, vagy Wignert, akik a Roosevelt számára írt ominózus Einstein levél megírásánál segédkeztek, pedig az ő szerepe sem volt mellékes: az ő számításai segítségével határozták meg az atombomba robbanásának a hatásmechanizmusát és a rombolóerejét. S ahogy a könyvből is kiderül, a szovjetek elleni fellépés tekintetében sok esetben keményebb volt Teller Edénél is.

Lehet persze ezt a könyvet szigorúan az ismert tények aspektusából nézve olvasni, de nem érdemes. Az ifjú író, aki a nagy elismerést jelentő Booker-díj döntőse és a PEN Translates díját is magáénak tudja, mesterien bánik a hangulatok és érzelmek átszőtte szöveggel, melyben drámai monológok és száraz tudományos leírások követik egymást, hogy ezeken keresztül megelevenedjenek Neumann János szerteágazó életművének egyes fejezetei a kvantummechanika matematikai alapjaitól a mai értelemben vett számítógép megszületésén és a Manhattan tervben való részvételén át a játékelméletig és a mesterséges intelligencia meg az önreprodukáló gépek víziójáig.

Mindehhez a könyv egy elképesztően sokoldalú tudós, néha etikátlan gazember, néha imádnivaló társasági lény, borzasztó férj és nehezen elviselhetően gondoskodó apa intimpistáskodásig személyes vonásait is fellebbenti. Egy olyan ember arcképét vázolja fel, akit még a többi „marslakó” azaz a Manhattan tervben közreműködő magyar tudósok mindegyike is egyöntetűen a legokosabbnak tartott közülük.

Neumann Jánost az élet tulajdonképpen gyerekkorától a tenyerén hordozta, amit láthatóan nagyon is kedvelt és ki is használt. Az amerikai vezérkar aranyat tojó tyúkjaként kezelt tudós szerepét Labatut is ki-, sőt – a hátborzongató halálos ágy jelenet dramatizálásával – talán túlhangsúlyozza, de tény, a hadsereg Neumannt valóban minél tovább életben szerette volna tartani. Senki nem tudja viszont, hogy a szervezetét felőrlő daganat vajon nem a nukleáris kísérleteknél való közreműködés következményeként kezdett el növekedni.

A könyv záró részében aztán egy teljesen más történetbe csöppenünk, amely valahol áttételesen nagyon is kapcsolódik a neumanni gondolatokhoz. A go játékot feltaláló kínai Jao császárról szóló mesehatású bevezető után Labatut lépésről lépésre belevonja olvasóit a két legnehezebb logikai játék, a sakk és a go sztárjátékosainak drámai küzdelmébe a mesterséges intelligencia által vezényelt programokkal. Ezek ugyanúgy valóságosak, ahogy az ázsiai versenyzők, akik fokozatosan vesztik el játszmáikat az AlphaGo ellen. Mintha Neumann János huszonegyedik századi látomásai elevenednének meg a világot a sarkaiból kiforgató mesterséges intelligenciáról.

Nos az egyes játszmákban szinte egyként drukkolunk a versenyzők mellett, miközben tudva tudjuk, az ember ezen a pályán vesztésre áll – legalábbis Labatut kottája szerint. Reméljük legalábbis, hogy csak ott.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.