Nem a fejlett, hanem a fejletlenebb területeit vesztette el Trianon miatt, ez olyan, mintha Budapestről levágnák Kelet-Magyarországot. A budapesti adófizető sokkal jobban járna – jelentette ki Ungváry Krisztián, amit hatalmas felháborodás követett, érdemi válasz azonban nem született. Mostanáig. Raffay Ernő történésszel beszélgettünk, aki ezúttal sem rejtette véka alá véleményét.
A trianoni békeszerződés kapcsán Magyarország nem a fejlett, hanem a fejletlenebb területeit vesztette el, – hangzott el nem is olyan régen. Mennyi igazság van ebben? Hiszen odalett Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár, Pozsony és a felvidéki nagyvárosok, és a sort hosszan lehetne folytatni, ezek fejlettség terén Budapesttel vetekedtek…
Egyes „történészek” nem képesek sem lelkileg, sem földrajzilag egységes országnak látni a Magyar Királyságot. Etnikailag sem tudják a magyarságot nemzeti egységként elfogadni: származási-vallási különállásuk gyakorlatilag szembe állította ezeket a magyarsággal.
MTI/Bruzák Noémi
De vajon tényszerűen ki tudjuk jelenteni, hogy ez az állítás nem igaz?
A Magyar Királyságban az 1850-es években kezdődött a kapitalizmusnak, magyarul a tőke uralmának nevezhető gazdasági átalakulás, amelynek egyre súlyosabb társadalmi következményei lettek.
Azt a mesét most hagyjuk, hogy a szorgalmas, mindenhez (is) értő bevándorlók teremtették meg a modern Magyarországot, mivel a magyaroknak, főleg a magyar nemességnek nem volt tehetsége a kapitalizmus létrehozására. Ez nem más, mint „a magyarok” nyílt lebecsülése – de hát így van ez például a kultúra, a művelődés és a tudomány területén is.
Évtizedeken át tanítottam európai (Anglia, Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország) gazdaságtörténetet a Soproni Egyetem közgazdaságtudományi karán, majd a budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán. Több évtizedes fölkészülésem alapján állítom, hogy az európai kapitalizmus kivétel nélkül minden országban úgy jön létre, hogy komoly területi fejlettségi különbségek vannak, mégpedig a gazdaság pillanatnyi állása szerinti bontásban. Ha például a vasipar fejlesztése volt soron, akkor ehhez fokozni kellett a 19. század legfontosabb energiahordozójának, a nagy fűtőértékű feketeszénnek a bányászatát. Nos, a Kárpát-medencei Magyarországon hamar kiderült, hogy vasérc és feketeszén is nagy mennyiségben megtalálható. A trianoni döntéssel elvették a bányákat, vagyis az energiahordozókat, ami azt jelentette, hogy enélkül nem lehet erős vas- és acélipart, nehézgépipart, szerszámgépipart és vegyipart csinálni. Az erdélyi szénbányák román megszállása 1918-1919 fordulóján olyan szénhiányt okozott Budapesten, hogy nem tudták fűteni a kisemberek a lakásaikat; Károlyi miniszterelnöknek külön szénkormánybiztost kellett kineveznie Rau Gottlob személyében, aki 1918. december végén Temesváron Berthelot francia tábornoktól kért szenet a saját, román megszállás alatt lévő erdélyi bányáinkból, eredménytelenül. Rau ismert gazdasági szakember volt, ráadásul 1919-ben a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy nagymestere is, mégsem tudott szenet szerezni Erdélyből; az ottani szén kellett Bukarestben. Említhetnénk a legelmaradottabbnak nevezett Kárpátalját is, ahol ipar nem volt, viszont a sokszázezer hold kiváló minőségű kárpátaljai erdő faanyaga minden csonkaországi építkezésen hiányzott. Százával lehet a hasonló eseteket említeni. Erre a folyamatra azt mondani, hogy mindössze annyi történt, hogy az országtól elvették a fejletlen területeket, s meghagyták a fejlettebbeket, olyan nagyfokú szakmai hozzá nem értés és tudatlanság, amit nehéz minősíteni.
Valamire mégiscsak alapozzák ezeket a kijelentéseket…
Gazdaságtörténeti szempontból ez a felfogás fejlett területnek kizárólag az ipari- és bankfinanszírozott kapitalista működést fogadja el, ami a trianoni helyzet szempontjából helytelen, mivel eltorzítja és megengedhetővé teszi a trianoni földarabolást. Ugyanis ki ne tudná, hogy a Kárpát-medence, éppen az elmondottak miatt és következtében olyan ritka gazdasági egységet képvisel, amelynek bármilyen területi megbontása szinte halálra ítéli az egész térség egységes ipari és mezőgazdasági lehetőségeit.
Kevés szó esik róla, de ahogy Ön is utal rá, a Kárpát-medence egykor egy földrajzi egységet alkotott, ugyanez igaz volt a gazdaságra is. A szétszakadt gazdasági háló káros hatásai itt-ott a mai napig érezhetőek! Mekkora volt a gazdaság területén elszenvedett vesztesége hazánknak?
1919. végén, majd második kiadásban 1920. júliusában a magyar kormány kereskedelemügyi minisztere, Emich Gusztáv adta ki a Magyarország gazdasági térképekben című albumot. E könyvben 74 térkép és 6 grafikon mutatja be azt az óriási gazdasági és kulturális veszteséget, amit Trianon okozott. Az 1920. évi kiadás előszavában ezt írják:
A mellékelt gazdasági térképek szerint Magyarország egyes vidékei gazdaságilag teljesen kiegészítik egymást; az ország hegy- és vízrajzi térképe pedig arról tanúskodik, hogy a forgalmat, az erdőgazdálkodást, a folyamszabályozást és általában az egész vízgazdálkodást Magyarország területén célszerűen csak egy kéz igazgathatja.
Mit mondanak a számok?
A gazdasági veszteségeket vaskos kötetekben lehet csak összefoglalni; itt most néhány adattal érzékeltetjük a veszteségek nagyságát. A Magyar Királyság kerekített területe 1913-ban mintegy 49 millió katasztrális holdat tett ki. Ebből Románia 6 289 000 hold erdőt, 5 939 000 szántóföldet, 2 292 000 hold legelőt kapott a „békeszerződéssel” a kert-, szőlő- és rétek nagyságát nem is említve. Csehszlovákia 4 101 000 hold erdőt, 3 883 000 hold szántóföldet kapott. Összesen elvettek a Magyar Királyságtól 12 721 000 hold szántót, 10 808 000 erdőt és 3 996 000 hold legelőt. Ami a gyáripart illeti: román megszállás alá került 927 ipartelep, ez az összes ipartelep 21,9 százaléka; csehszlovák megszállás alá került 817 ipartelep, az összes 19,3 százaléka. A szomszédos megszállók megkaptak a magyar ipartelepekből 2166 darabot, az összes 51,1 százalékát. Ez lóerőben kifejezve 395 361 lóerő, az összes 49,5 százaléka. Csoda, hogy Magyarország népe nem halt éhen és a maradék területén a meghagyott ipart egy idő után működtetni tudta. Rendkívül fontos a szállítás lehetősége, mind a kereskedelem, mind a lakosság ellátása szempontjából. Nos, román megszállás alá került 5263 km vasútvonal, ez az összes vasutak 26,6 százaléka; csehszlovák megszállás alá került 3833 km vasútvonal, az össze 19,5 százaléka. A magyarok által épített össze vasútvonalból idegen kézbe került 11 359 km, az összes 57,6 százaléka.
Folytathatnánk a sort gazdasági ágak szerinti bontásban, a mezőgazdasági termények szerinti részletezésben, vagy akár az óvodák és iskolák, az egyetemek, a színházak és a kultúra egyéb helyszíneinek fölsorolásával. Összegezve: a Magyar Királyságot, mint államot és a magyarságot olyan nagymértékben károsították meg, ami elfogadhatatlan. S mivel e megkárosítás, földarabolás napjainkban is tart, a mindenkori magyar kormányoknak és a magyarság szellemi és kulturális vezetőinek föl kell vetni az eredeti helyzet visszaállításának nagy kérdését.
A vita fő kérdése tehát nem az, hogy helyes volt-e elcsatolni Magyarország „fejletlenebb” részeit, hanem az, hogy hogyan s miként lehet visszavenni azt, ami elvehetetlenül a magyaroké.
Minden veszteség dacára a két világháború között villámgyorsan talpra állt a magyar gazdaság. Minek köszönhető ez a siker?
A békeparancs utáni fél évtized a korona/pengő, azaz a pénzügyi rendszer, az ipar és a mezőgazdaság stabilizálásával és újra indításával telt. Bethlen István gróf kormánya és ennek pénzügyi szakemberei, köztük izraelita nagytőkések és gazdasági szakemberek olyan gazdaságpolitikát alakítottak ki, ami lehetővé tette – a megmaradt alapokra építve – a gyors stabilizálódást. A pengő Európa egyik legerősebb pénze lett, az ipar és az agrárium az 1920-as évek második felére elérte, itt-ott meghaladta az utolsó gazdasági békeév, 1913. termelékenységét és területi részarányos termelését. Nagyon fontos, hogy – megszabadulva a hátrányos, majdnem félezer éves Habsburg-megszállástól – a magyar kultúra és tudomány is virágzásnak indultKlebelsberg gróf tevékenysége! Sőt, a húszas évek második felétől a Bethlen-kormány komoly szociálpolitikai intézkedéseket is tett: elegendő, ha a nyugdíjtörvényt, vagy a rokkantakra, özvegyekre és árvákra vonatkozó törvényeket említjük. A szociális biztonságra vonatkozó törvények esetében az angol törvényeket vették alapul, azzal a módosítással, hogy például az egészségbiztosítási törvényben a sérülést szenvedett, vagy megbetegedett munkavállalók százalékban kifejezett juttatásait magasabban szabták meg, mint ahogy az Angliában volt. A Horthy korszaknak azonban sajnos voltak árnyoldalai is. Ilyen például a komolyabb arányú földosztás elmaradása, a nagybirtok túlsúlyban hagyása, amelynek súlyos demográfiai következményei lettek, elsősorban a református parasztság esetében (egyke). Összegezve, a Horthy-korszak a klasszikus és speciális magyar konzervativizmus (Szent Korona tan!) kultúrájára épülő kapitalizmus volt, helyenként jelentős szociálpolitikával. Ebben is léteztek súlyos hibák: a maghagyott nagybirtokrendszer mellett milliók szegénységét okozta a meghagyott zsidó nagytőke tevékenysége.
Végül megemlítjük a Horthy-korszak külpolitikáját, amelynek lényege a területi revízió volt, vagyis annak elérése, hogy az elvett területek minél nagyobb részét visszakapja Magyarország. Külpolitikai hősköltemény, ahogyan az ellenségektől körülvett Magyar Királyság ezt a célját meg tudta valósítani.
