Michel Barnier francia jobboldali politikus, korábbi Brexit-főtárgyaló lett az új francia kormányfő. Igen ám, de a furcsa francia felosztásban, ahol nagyjából ugyanakkora a szélsőbal, a szélsőjobb és a mérsékeltek tábora, ezúttal is csak kisebbségi kormányzásra lesz lehetősége a mérsékelt jobboldalnak.
Kezdjük a legfontosabbal, megalakult Franciaország új kormánya, amely 39 tagból áll!
Emmanuel Macron, a 2027-ig hivatalban levő elnök a saját liberális szövetségét, illetve az Ensemble jobbközép szövetséget kérte fel a kormányzásra, vagyis
Franciaország az a furcsa hely, ahol sem a legtöbb képviselői helyet birtokló baloldal (amelynek vezetője Jean-Luc Mélenchon), sem a legtöbb egyedi választói szavazatot megszerző szélsőjobb (a kulcsember Marine Le Pen) nem fért oda a kormányrúdhoz.
Ezt a speciális helyzetet döntően az elnöki rendszer, vagyis az elnök nagy súlya és a kétfordulós választás tette lehetővé.
A francia nemzetgyűlés 577 mandátumából a két kormánypárti csoport együtt is csak 212-t birtokol, vagyis nincs többségben.
A gyakorlati kormányzás így csak Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés külső támogatásán múlik.
A választás
Az új francia kormány története a június 9-i európai választással kezdődött, ahol Emmanuel Macron elnök és pártja csúnya vereséget szenvedett. Mire ő vállalta a felelősséget, és sokak kritikáját kiváltva, feloszlatta a nemzetgyűlést.
Minden mérsékelt szavazó attól tartott, hogy ez játék a tűzzel, és ezzel potenciálisan utat engedett valamelyik szélsőségnek,
de végül nem ez történt.
Kiírták a parlamenti választásokat, ez is már két-három hónapja történt, aztán a június 30-i és július 7-i kétfordulós parlamenti választásokkal csak bejött Macron mesterterve. Bár ő továbbra is rosszul szerepelt, de a kétfordulós rendszer miatt, hiába nyert Le Pen, illetve a baloldal sok szavazatot,
a második fordulóban mindig olyan összefogások születtek, amelyek vagy a szélsőbal, vagy a szélsőjobb ellen irányultak, ezzel pedig megerősödött a közép.
Három nagy csoport
A parlament háromosztatúvá vált. A balos Új Népfrontnak lett a legtöbb képviselője, majd Macron pártszövetsége következett, végül a Nemzeti Tömörülés lett a harmadik, de ismételjük valójában egyedileg ő kapta a legtöbb voksot.. Macronról és Le Penről gyakran olvashatunk, de pár szót a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője, Jean-Luc Mélenchon is megér, aki azonnal győzelmet hirdetett.
Ő arról híres, hogy döbbenetes sületlenségekkel szokta sokkolni a választókat. Volt, hogy arról beszélt, hogy aki elítéli Venezuela kormányát, az az USA bábja,
de ismert a gazdagok mértéktelen megadóztatásának tervéről is, amely egyszer már nagyon nehéz helyzetbe hozta Franciaországot, mert a gazdagok átmentek Belgiumba és egyáltalán nem fizettek adót.
A francia elnök mindenesetre jelezte, hogy megvárja, hogy milyen kormányzásnak lehet esélye, mert az tiszta volt, hogy valójában egyetlen pártszövetségnek sem lehet abszolút többsége.
A két forduló
Nagyon érdekes tapasztalat, hogy valójában egy választási rendszer mennyire meghatározza azt, hogy később milyen politikai rezsim alakul ki. A tisztán egyéni körzetekből álló és egyfordulós rendszerekben (Egyesült Királyság, Egyesült Államok) két erős párt alakul ki, a kisebbeknek nincs esélye. Ahol több forduló van, ott már van értelme a sok színnek, csak aztán a második körben visszalépésekkel és támogatásokkal mindig módosul a térkép. A tisztán listás rendszerekben a legnehezebb kormányozni, mert ha 8-10 addig utálkozó és versengő párt között oszlik meg a szavazat, abból ritkán lesz jó közös kormányzás később.
Mint láttuk, a francia választási rendszer kétfordulós, ahol egyéni környezetek vannak, a második körben pedig már működni szokott az „állítsuk meg a szélsőségeket!” hangulat.
Vagyis hiába szavaztak Marine Le Penre a legtöbben, de mivel az ellenfelei összefogtak, csak a harmadik legnagyobb frakció lett az övé, azaz vereséget szenvedett, mert őt senki nem támogatta, nem a javára léptek vissza, hanem az ellenfelei javára.
Az új kormány
Az új kormány első embere mindenesetre kőkemény, volt EU-s diplomata, aki gondoskodott róla, hogy a britek (már aki felfogta a gazdasági téteket) soha, egyetlen pillanatra se érezhessék úgy, hogy jó dealt kötöttek a kilépéssel és a többiek kedvét is örökre elvegye ettől.
Emmanuel Macron államfő mindenesetre már két hete megnevezte a jobbközép Köztársaságiaktól (LR) érkező Michel Barnier volt uniós biztost kormányfőnek, majd egy hete Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal főtitkára az Elysée-palota lépcsőjén jelentette be a részleteket. A 19 miniszter többsége a hagyományos jobboldalról és a centrista pártoktól, valamint Emmanuel Macron liberális pártjából érkezett.Baloldalinak mondható jelölt egyedül az igazságügyi miniszter lett.
Mindez Macron nagy győzelme, hiszen bár ez a kormány egyáltalán nem stabil, de Franciaország elnöki rendszer, a francia elnöknek sokkal több a hatalma, szélesebbek a jogosítványai, mint például a magyarnak.
A magyar elnök kimegy a gátra, Szilveszterkor beszél, nagy ritkán visszadob egy-egy törvényjavaslatot, de a francia elnök a hadsereg valódi vezetője, egy nukleáris nagyhatalom első katonája, visszahívhatja, cserélgetheti a miniszterelnököt, a minisztereket. Ez pedig egy kicsit tehermentesíti is őt, mert a közeljövő politikai botrányait már rá lehet sózni a miniszterelnökökre, akik rendszeresen cserélődnek az elnöki ciklusok alatt.
2027 felé
Vagyis Macron akár túl is élhet az elnöki ciklusa végéig, azaz 2027-ig. Addig majd a franciák jó szokásukhoz híven, állandóan az utcán lesznek, ha úgy érzik, hogy harcolhatnak a korábbi nyugdíjkorhatárért, a kevesebb munkavégzésért, a jobb körülményekért, de azt Franciaországban már mindenki megszokta, hogy a vasutasok, a nyugdíjasok, a szakszervezetek gyakorlatilag mindenért kimennek az utcára.
Az igazi kihívás azonban az lesz, hogy mi történik majd 2027-ben. Megint bejön a visszaléptetős játék (az elnökválasztás is kétfordulós), vagy a fontos európai ország már nem ússza meg a kommunista szélsőbalt, vagy a sokat szelídülő, de így is sokaknak ijesztő nacionalistákat.
Az elnökválasztást 2027. április 11-én tartják, ha szükség lesz rá (fogadjunk, hogy szükség lesz rá) április 25-én tartják a második fordulót.
Ha Macron esetleg korábban lemondana, akkor természetesen megváltozna a menetrend.
Három év sok idő, még korai lenne találgatni, hogy kik indulhatnak, de az biztos, hogy a Macron-korszaknak vége lesz, ő ugyanis nem indulhat a 2027-es választásokon, mivel legfeljebb két egymást követő ciklusban töltheti be a hivatalát.
A jelenleg 56 éves Marine Le Pen azonban próbálkozhat rendületlenül, hiszen azzal, hogy ő soha nem tölt be semmilyen hivatalos funkciót, mindig csak majdnem nyer, próbálkozhat örökké.
