Elbújni a világ elől és befészkelni egy csendes zugba. Jól érezni magunkat, megtalálni a nyugalmat és a békét a vidéki környezetben. Ki ne álmodna erről? Egy zalai dekoratőr és családja az álmait valósította meg, amikor néhány éve megvásárolt egy hangulatos házikót a zalai dombvidéken. Beátát a természet elfogadta társul, pláne, hogy a kreatív hölgynek kedvenc hobbija a természetfotózás.
A csöpp házhoz nem vezet szilárd burkolatú út, nincsenek szomszédok, a telken víz, se villany nem szolgálja az új tulajdonos kényelmét, ám a határtalan nyugalom, amit a városiak cserébe kaptak mindenért kárpótolja őket.
A kertben gyakran szelíd őzek és óvatos léptű rókák bukkannak fel, éjszaka csillagmilliárdok ragyogása gyönyörködtet, végtelen erdő és hullámzó mező ringatja álomba az ideérkezőket.
Távoli harangszó és szarvasbőgés az éjjeli erdőn. Hajnalban, ha olykor kióvakodik a fotós a házból, a szelíd őzektől alig néhány lépésnyire gyönyörködhet az állatok szépségében.
Nagyon sok munka van jelenleg is ezzel a kis hegyi pincével, és a birtok is ad számunkra tennivalót, de szépen, lassan megcsinálunk mindent. A szőlőből bor, a gyümölcsökből finom lekvár készül. Hűvösebb estéken megrakjuk a kályhát és csodáljuk a lángok táncát
mesélt a kinti életükről Harmath Beáta, aki szerint a birtokon tartózkodni a mai kor kényelméhez képest kihívás, de egyben tanulás is. A hobbifotós szerint ennyire közel létezni a természethez ma már kevés helyen és ritkán adatik meg az embernek.
Hogyan kezdődött a vidéki pince története?
2020 tavaszán vásároltuk a kis házat. Hétvégi háznak vettük, amolyan „világ elől elbújós” helynek. Mivel hobbi természetfotós vagyok, a választásnál az is számított, hogy a környezet amennyire csak lehet érintetlen legyen. A telek közel 4000 négyzetméter, 6 sor szőlőnk van és 38 darab gyümölcsfa. Számos almafa mellett hatalmas cseresznyefák, barack, birs és szilvafák, valamint bőven termő diófa és füge szolgáltatja a finomságokat.
Ez eredetileg csupán egy pince volt. Mi mindent kellett felújítani, átalakítani rajta?
Szinte mindent át kellett építeni saját igényeinkre. Ez egy hegyi pince volt, egyetlen, többé kevésbé használható szobával. A ház többi része teljes átalakításon esett át. Ablakot vágattunk ki, falat vetettünk ki, újat építettünk. Így a lakótér 36 négyzetméteresre bővült, kényelmesen élhetővé vált.
Elég viszontagságos volt az építkezés. Egy helyi kőművesmester vállalta el a munkálatokat, de mivel a házhoz vezető út időjárástól függően vagy járható, vagy nem, nehéz volt ütemezni az egyes munkafázisokat.
Ráadásul se víz, se villany nincs, így csupán egy aggregátorral és tartályban odaszállított vízzel lehetett megoldani az építkezést.
Milyen módszerekkel kertészkedik? Mennyi elfoglaltságot jelent a birtok?
Először naivan azt gondoltuk, hogy mi magunk meg tudunk mindent oldani, de a gyakorlatban kiderült, hogy 230 kilométeres távolságból mindez lehetetlen.
Idén, tavasszal a metszésben volt segítségünk, de ezt a munkát általában mi csináljuk, ahogy a kötözést és a hálózást is. A terület kaszálásában is van már segítségünk, sőt, a szőlő permetezésében is időnként.
A párom egyébként nagyon szeret a szőlőben dolgozni. Egy falubeli, nyugdíjas mérnökember – aki nem mellesleg nagy borász is -, lelkesen tanítgatja.
Hogyan hasznosulnak a megtermelt javak?
A szőlőből must, bor, törkölypálinka és lekvár készül. A többi gyümölcsöt frissen esszük, és azokból is készül lekvár. A felesleget rendszerint elajándékozzuk.
Milyen állatokat látnak a környezetükben? Melyik volt a legemlékezetesebb találkozás?
Számtalan fajta állattal találkozunk, főleg őzekkel, szarvasokkal, rókákkal, vaddisznókkal és nyulakkal.
A tavalyi szilvesztert még biztos sokat felemlegetjük.
A fiamék lementek a kedvesével, de az útviszonyok miatt az autót a háztól úgy 10 percnyi sétaútnyira kellett letenni. Ilyen távolságról begyalogolni a házhoz, éjnek idején, jókora hátizsákokkal nem kis erőpróba. Ráadásul egy népes vaddisznókonda éppen az erdei úton kóricált. A fiatalok persze nem tudták, mitévők legyenek. Mondtam nekik, hogy beszéljenek, énekeljenek, a hangok hallatán biztos, hogy odébbállnak a disznók. Ezek az állatok nem támadnak, csak ha beszorítva érzik magukat. Igazam lett, bár nagyon izgultam. Nekik ott, nekem itthon volt izgalmas az út. Megkönnyebbültem, amikor hívtak, hogy odaértek a házhoz épségben.
Miben változott meg az életük amióta birtokba vették a portát?
Alapvetően a természetben élünk itthon is. Ha elutazunk, akkor is, ha vidéki nagyszülőknél vagyunk akkor is – ennyiben nem hozott olyan nagy változást. Szép élményeket adott és ad számunkra mindig.
Az ember itt sokkal jobban megtanulja becsülni a vizet, mert nem folyik „csak úgy” a csapból.
Minden cseppje kincs. Tudatosabban élünk, nem pazarolunk. Nálunk megvan a víz útja, a rendje, hogy mosogatunk, öblítünk, mire használjuk az öblítővizet. Számunkra már nem magától értetődő, hogy meleg van a házban. A gyerekek is megtanulták, hogy kell kihamuzni, fát vágni, begyújtani. Minden alkalommal visszatalálhatunk a gyökerekhez, a természethez, a természetességhez.
Mit jelent Önnek a természetfotózás? Mit nyújt a vidéki táj és az élőlények közelsége?
Édesapám zalai, így félig én is, tehát olyankor hazamegyek. Szeretem a táj zöldjét, üdeségét, lankáit, a még néhol szinte érintetlen részeit. Ahogy a zalai tájszólást is.
Számomra nem a tűéles képekről és a Photoshop használatáról szól a fényképezés.
A legfontosabb a „kint lét” öröme, a várakozás arra, hogy mit fogok látni a természetben.
Nagyvadak, madarak, szépséges növények…bármi jöhet. Azt fotózom, amit a Jóisten ad. Nem ülök lesben, inkább mozgásban vagyok, figyelek, és ha meglátok valamit, pillanatok alatt reagálok. Nincs álca vagy les sátor, csupán a két kezem. A koncentráció pedig kiszakít a napi gondokból.
Sétálok, bóklászom a természetben, ennek mintegy „mellékterméke” a fotózás. Kimegyek akkor, ha boldog vagyok, és kimegyek is, ha szomorúságot érzek. Mindegy, hogy tűz a nap, vagy két pulóvert kell magamra húzni. Ugyanúgy örülök a sokadik nagyvadas képemnek, ahogy az elsőnek is örültem. Egyfajta boldogság-terápiát jelent számomra a fényképezés.
A fotókat Harmath Beáta készítette.
