Mit tehet a környezet, ha észleli, hogy valaki öngyilkosságra készül?

Akár a nappali falán is megtermelhetjük a zöldséget a családnak
2024-07-07
Expedíció tárta fel, miként alkalmazkodhatunk a hőséghez
2024-07-08
Show all

Mit tehet a környezet, ha észleli, hogy valaki öngyilkosságra készül?

Hazánkban a befejezett öngyilkosságok száma még mindig jelentős, még akkor is, ha akadt néhány olyan év, amikor a kép javuló tendenciát mutatott. Végh József pszichológus, kriminálpszichológus, túsztárgyalóval beszélgetett a tudás.hu.

A Covid-19 járvány kitörésének évében megfordult a tendencia – Magyarországon 16%-kal nőtt a befejezett öngyilkosságok száma. (2020 március-december, Osváth és mtsa i, 2021)

A WHO adatai szerint évente közel kilencszázezren választják ezt a drasztikus megoldást lelki gondjaik lezárására.

A problémával kapcsolatban fontos a társadalmi diskurzus, mert a legtöbb ember még mindig tabuként tekint a helyzetre és a társadalom elítéli mindazokat, akik ezt a kiutat választják.

Akad bőven feladat ezen a területen az egészségügy, a társadalom számára, de felmerül az a kérdés is, hogy vajon a közvetlen környezet, a családtagok, a rokonok, a barátok, kollégák, ismerősök, akár egy szomszéd tehet e bármit azért, hogy ezt a végzetes, utolsó lépést mégse tegye meg az, akinek már megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata.

Vagy ha mégis bekövetkezett a visszafordíthatatlan cselekedet, hogyan tudja megérteni a másik tettét, feldolgozni a veszteséget, megküzdeni az esetleges bűntudattal, vagy a tehetetlenséggel?

A statisztikák szerint az öngyilkosságra készülők 75-80 százaléka beszél előtte a szándékáról. Sok esetben ez a halálvággyal kapcsolatos közlés, egyben segélykérést is jelent, amit nem mindig hall meg a környezet, vagy ha igen, nem minden esetben veszi komolyan.

Ha nem is legyint rá, nem érzi személy szerinti feladatának az, aki ezzel szembesül, vagy úgy hiszi, az másra tartozik.

Esetleg eszköztelennek érzi magát, valamint a szükséges információk se állnak rendelkezésére. Egyszerűen nem tudja, mit is lehet, sőt mit kell abban az esetben tenni, ha egy családtagja, ismerőse öngyilkossági szándékáról tesz említést.

Megfelelő tudás nélkül nehéz megítélni, hogy mikor kell komolyan venni a szándékot (az arról való közlést), mert akár egy idős, beteg, fájdalmaktól szenvedő ember sóhaja is túlmutathat a szokásos panaszokon:

Bár véget érne már ez az egész! Engem már csak a halál gyógyíthat meg! Vagy még inkább: Én ezt nem bírom tovább

Ha ugyanis a család egy idős tagjától reggeltől-estig ezt, vagy ilyeneket hallanak a rokonok, akkor sirámmá kopnak a mondatok és egy idő után el se éri az ingerküszöböt. Nem szólal meg a vészcsengő akkor se, ha a jajszó egy alkalommal másként szól.

Az öngyilkossági kísérletek valamint a befejezett öngyilkosságok okairól, a környezet feladatairól és megküzdési stratégiákról beszélgettünk Végh József pszichológus, kriminálpszichológus, túsztárgyalóval.

Melyek azok az okok, amelyek a leggyakrabban játszanak szerepet az öngyilkosságoknál?

Az emberek jelentős része az életben bekövetkező helyzetekre, a problémákra kihívásként tekint és igyekszik azokra megoldást találni. Ez egy általános, egészséges megközelítése az óhatatlanul bekövetkező nehézségeknek, problémáknak.

Embertársaink egy része azonban mindenben veszélyt lát, veszteségben gondolkodik, és eleve negatív előjellel közeledik az életkihívásokhoz. Korán elkönyveli magában, hogy az akadályokat úgysem tudja megugrani, neki ez vagy az nem sikerülhet. Sőt ÚGYSE sikerül. Több rossz tapasztalat esetén pedig általánosítani kezd: neki SOHA, SEMMI SE SIKERÜL. Kizárólag a negatív dolgokra, a kudarcra, a sikertelenségre tud összpontosítani és egy idő után feladja a küzdelmet. Mert nem lát esélyt arra, hogy bármi más módon rendezze az életét – így inkább befejezi azt. Ez az egyik típusa az öngyilkosságot elkövető embereknek.

Másik típust is ismerünk, hiszen van, aki mérhetetlenül nagy fájdalmaktól szenved, például egy neurológiai probléma okán, és elfárad, nem akarja azt a szenvedést tovább hordozni. Mivel esélyt sem lát a fájdalomtól való szabadulásra – elviselhetetlen számára az élet – inkább a halált választja.

A harmadik típus nem önmagát akarja bántani

önmagában a másikat gyilkolja meg,

vagyis úgy tud csak megszabadulni valakitől, hogy önmagával végez.

A negyedik típus- a csendes típus: az ebbe a csoportba tartozó ember azért lesz öngyilkos, mert képtelen kiadni magából a feszültséget, sose beszél a problémáiról, nincsenek elvezető csatornái. Egy idő után olyan magas lesz benne a feszültség, hogy nem bírja tovább, inkább a halált választja.

Egy másik típus bosszúból végez önmagával, azért, hogy valaki másnak fájdalmat okozzon. Tipikusan azért, hogy az a másik ne lehessen boldog, hogy valaki mást bűntudat gyötörjön. Ebben az esetben az öngyilkosságot választó ember sokszor célzottan ír búcsúlevelet – amelyben a másikat megnevezi, megvádolja.

Vannak aztán a különböző pszichiátriai betegségben szenvedők is, ők is követhetnek el öngyilkosságot.

Mit tegyen az, aki szembesül valaki öngyilkossági szándékával?

Bármely csoportba, típusba is tartozik az, aki ezzel a szándékkal fenyegetőzik, vagy akár csak erről beszél, nincs választási lehetőségünk: orvost kell hívni!  Ez kötelező, ezt nem lehet elmaszatolni, nem meghallani, szőnyeg alá söpörni az elhangzottakat. Nem lehet várni, kivárni, arra számítani, hogy a másik csak bolondozott, nem is mondta komolyan… Azt ugyanis egy laikus nem tudja eldönteni, mennyire reális a kockázat.  A fenyegetőző pedig csak és kizárólag szakember, pszichiáter előtt tud lemondani (mondhat le) öngyilkossági szándékáról.

Ezt vegyük nagyon komolyan: minden esetben orvost, mentőt kell hívni – a legkisebb fenyegetőzést is komolyan kell venni.

Melyek a leggyakoribb tévhitek az öngyilkossággal kapcsolatban?

Sokan hiszik azt, hogy aki előre beszél az öngyilkossági szándékáról, az nem fogja elkövetni… ez nem igaz, sokan el is követik azután, hogy beszéltek erről a szándékról. De az tény, hogy aki előre beszél róla, ott lehet remény arra, hogy más befejezése legyen a történetnek. Az öngyilkossággal kapcsolatos vágyról való kommunikáció ugyanis lehet segélykiáltás, csak sokan nem hallják meg azt.

Hasonlóan tévhit az, hogy aki „kísérletezget” az öngyilkossággal, az nem fogja megtenni igazából. Ez sajnos nem igaz – minden kísérlet potencionálisan életveszélyes helyzet, hatalmas kockázattal jár minden ilyen cselekedet és nagyon is komolyan kell venni. A statisztikák szerint a kísérletet elkövetők 10-30 százaléka később valóban öngyilkos lesz.

Melyek lehetnek figyelmeztető jelek a környezet számára, hogy valaki öngyilkosságra készülődik?

  • Elsősorban a kommunikáció jelezhet, amikor valaki szóba hozza szándékát és ilyen vagy hasonló kijelentéseket tesz: „Bárcsak halott lennék!”, „Bárcsak meg se születtem volna!”, „Én senkinek se hiányoznék!”, „Az én életem semmit se ér!”. Ezer formában és módon hozhatja mások tudomására az öngyilkosságra készülő drámai szándékát – fontos, hogy meghalljuk a kétségbeesését!
  • Olyan eszközöket szerezhet be, amelyek alkalmasak öngyilkosság elkövetésére. Mérgek, vegyszerek, gyógyszerek, kötelek, éles, szúró-vágó fegyverek, vagy egyéb fegyverek kerülhetnek be a háztartásába.
  • Látványosan, fókuszáltan foglalkoztatja a halál, az elmúlás kérdései, sőt az öngyilkosság technikái, módszerei, formái, az esélyek.
  • Egyre kevésbé keresi mások társaságát. Magányba menekül.
  • Konkrét veszteség okán reményvesztetté válik – elhagyják, meghalt valaki, akit nagyon szeretett, sok minden „összejött” és azt egy nagy sorscsapásnak értékeli.
  • Hirtelen túl dinamikus hangulatváltozások jellemzik- hol a csúcson érzi magát, hol megszólalni se akar.
  • Egyre gyakrabban nyúl kábító szerekhez- szerepet kap az alkohol és a különféle drogok.
  • Kockázatos, életveszélyes dolgokat produkál- például vakmerően vezet, veszélyes helyzetekbe keveri magát. Provokál másokat.
  • Esetleg a személyisége is látványosan megváltozik- bulizni kezd, holott előtte kerülte a nagy társaságot – vagy fordítva.
  • Megváltoznak a rutinjai- másként eszik, alszik, szokatlan dolgokat produkál- például csatangol éjjel a sötét utcákon, holott előtte nem volt ez rá jellemző viselkedés.
  • Elajándékozza a holmiijait- a féltve őrzött, szeretett tárgyait is.
  • Szokatlan módon köszön el hétköznapi helyzetekben – úgy, mint aki végleg búcsúzik.

Természetesen ezek a markerek egyáltalán nem biztos, hogy szembeötlőek. Olykor csak a tett bekövetkezte után állnak össze a dolgok, vagy látja meg a környezet az összefüggéseket. Olykor meg az öngyilkosságra készülődő szándékosan és nagy gonddal titkolja, mire készül, esélye sincs a környezetében élőknek rálátni végzetes készülődésére.

Megállapíthatjuk, hogy nagy valószínűséggel az öngyilkosságra készülő ember krízishelyzetet él át, vagy krízisben érzi magát. De hogyan közeledjünk feléjük? Hogyan tudunk JÓL segíteni?

A legfontosabb, hogy ne ítélkezzünk! Az érzelmileg megterhelő helyzetekben érdemes őszinte együttérzéssel fordulni a bajban lévő felé, még akkor is, ha a saját értékrendünk alapján az öngyilkosság gondolata is taszít minket. Aki bajban van, annak bátorítására, erőre és figyelemre, biztatásra van szüksége, ítélkező attitűd, vádaskodás és elutasítás helyett.

Semmiképp ne terheljük a bajban lévő embert sürgetéssel, ne adjunk direkt (és egyébként használhatatlan) tanácsokat – „Neked szabadságra van szükséged!” Valamint felejtsük el azokat a mondatokat is, amelyek alulértékelik állapotát és nélkülözik az őszinte empátiát. Egészen biztosan nem segít, ha azt mondjuk az öngyilkossága készülőnek, hogy „Szedd már össze magad!”, ahogy az se, ha azt vágjuk a fejéhez: „Igen fáj, de tedd már túl rajta magad!”. Az ilye jellegű közeledés és megközelítés ugyanis csak fokozza a másik beszűkült állapotát és abban erősíti meg, hogy mások egyszerűen nem értik, nem érthetik az ő valós állapotát és fájdalmas érzéseit.

Amit tehetünk, hogy ítélkezés és kioktatás helyett rövid távú tervek közös kidolgozásába vonjuk be, segítsünk kapaszkodókat, segítőket és segítő módszereket találni – ez ugyanis az életről, a holnapról szól.

Ha olyan helyzetben találjuk magunkat, ahol a mi segítségünkre van szükség, megértéssel, empátiával, türelemmel forduljunk veszélyhelyzetben lévő embertársunk felé és abban segítsünk, hogy professzionális segítséget kaphasson – fogadjon el.

Akut helyzetben (amikor konkrétan a tett szélén áll) ne bagatellizáljuk el a problémáját, de igyekezzünk „világos ablakot” keresni – amivel ki tudjuk billenteni abból a lelkiállapotból, amibe süllyedt. Túsztárgyalóként is ezt a módszert tudjuk használni – valami olyan rést kell keresni, ahol átférnek más gondolatok, más megközelítés, ami terel, ami más perspektívát ad.

Mit tanácsolhatunk mindazoknak, akik egy szerette önkezével vetett véget az életének? Hogyan lehet feldolgozni a történteket?

Minden veszteség esetén, akkor is, ha más okból hunyt el egy szerettünk, akkor is, ha öngyilkos lett, ugyanazon a folyamaton megyünk át. Ugyanolyan gyászmunkát kell elvégezni, mint akkor, ha nem önkezűség okán találkozunk a veszteséggel.

Talán annyi a különbség, hogy erősebb lehet a bűntudat érzése – átszőheti a gyászmunka első szakaszait. Valamint óhatatlanul felmerülnek kínzó a „Mit tehettem volna?”, „Hogyan akadályozhattam volna meg?” kérdések, de végső soron ugyanúgy veszteség feldolgozás történik, mint bármely más haláleset vagy bármely veszteség után.

Ebben a folyamatban is találkozunk a szembesülés, a tiltakozás, a düh, a szomorúság, a racionalizálás, az elfogadás szakaszaival. Továbbá eljuthat a gyászoló a megbocsátás, a hála- az „új” kapcsolat kiépítéséig is az elhunyttal.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.