Soós Tibor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végzett magyar-történelem szakos középiskolai tanár, emellett író és szerkesztő. 2021-ben korunk és az elmúlt idők meghatározó magyar és nemzetközi nőalakjairól írt hitelesen. A Keményebb, mint a gyémánt a magyar, az Árnyékból a fényre című kötet a nemzetközi nőalakokra koncentrál. Az írót arról kérdeztük, miért alakult a nők sorsa a történelemben úgy, ahogy.
Mi volt az oka a nők történelmi háttérbe szorulásának? A jelenség minden korra és országra jellemző volt?
Amikor a földművelő társadalmak létrejöttek, akkor a munkamegosztásban a nők nem tudták kivenni a szerepüket teljes egészében a földművelésből, illetve az ehhez szükséges építkezésekből sem. Valószínűleg ezért alakult ki az a keretrendszer, amiben a nők szerepe a háztartás vitele, a szűkebb környezet, a gyereknevelés, a főzés, a mosás, a takarítás, ezen kívül minden mást a férfiak csinálnak. Ebből adódott az is, hogy
mivel az adminisztráció is a férfiak kezébe került, ezért ők voltak azok, akik följegyezték a dolgokat, a történéseket, írták a történelmet, és alapvetően a saját nemük képviselőinek tevékenységeit írták le.
Ezért néz úgy ki a történelem, mintha a nők nem is léteztek volna, mintha mindenhol csak a férfiak tevékenykedtek volna.
Mi okozhatta még?
A történetírás, a történelem lejegyzése a XIX. század második feléig alapvetően nem tudományos alapon működött, hanem megbízatásra.
Valamilyen uralkodó vagy politikai irányzat megbízott valakit, hogy írja meg a saját politikájának megfelelően a történelmet. Nem véletlen, hogy a történészek nagyon komoly forráskritikát alkalmaznak, és mindig fölteszik azt a kérdést, hogy az adott információ kinek használt.
A magyar krónikákat is lehet hozni példaként. A Könyves Kálmán krónikásai szerint megfogalmazott tételtől, miszerint a pápa adományozta Szent Istvánnak a Szent Koronát egészen a hun-magyar rokonságig, aminek természetesen volt valóságalapja, csak nem abban a formában, ahogy a krónikákba belekerült.
Ugyanígy jó példa a torzításra Nero császár anyja, Agrippina, aki a római történetíró, Suetonius szerint megmérgezte a férjét, és egy csomó embert megölt csak azért, hogy a fiából császár legyen.
Így volt-e vagy sem, nem tudjuk, mert más források nem hivatkoznak rá, de kicsit gyanús, hogy az összes császár édesanyja rosszindulatú némber volt, aki méregkeverőként pusztított maga körül.
Volt olyan kor vagy ország, ahol nem így működtek a dolgok?
Nem minden országban volt ez így. Egészen a XIX. század második feléig a nők valóban háttérbe szorultak, viszont az ókori Egyiptomban gyakorlatilag egyenlőnek tekintették őket a férfiakkal, sőt.
Volt egy korszaka az ókori Egyiptomnak, a 18. dinasztia, a híres Ehnaton fáraó uralkodásának ideje. Az ő elődei, illetve az ő idejében is a nők olyan fontos szerepet játszottak a politikában, mint a férfiak. A fáraó felesége ‒ a híres Nofertiti ‒ és az anyja is lényegében társuralkodó volt, és más fontos pozíciókban is találunk még nőket.
Miben nyilvánult még meg a nők ereje?
Nagy dolognak számított, hogy a nőknek lehetett vagyonuk.
Ez most egy kicsit furcsán hangzik, pedig egészen a 20. század elejéig Európában sem rendelkezhettek a nők magántulajdonnal.
Folyamatos gyámság alatt álltak, először az apjuk uralkodott rajtuk, az ő esetleges halála esetén a legidősebb fiútestvérük, majd ha férjhez mentek, akkor a férjük gyámsága alá kerültek. Még ha gazdagok is voltak, soha semmi nem volt az övék. Ezt Ibsen gyönyörűen leírta a Nóra című darabban.
Egyiptomban ezzel szemben a nőknek lehetett vagyonuk, sőt el is válhattak, és nem kellett megindokolniuk, hogy miért. A vagyont pedig, amit bevittek a házasságba, a férjüknek kutya kötelessége volt ebben az esetben visszaadni. Tovább megyek: a nők szabadon utazhattak is.
Miközben az ókori Róma, ókori Görögország, középkori Európa, 19. század Európa idején a nő egyedül nem mehetett ki az utcára.
Valakinek kísérnie kellett, egy idősebb testvérnek, egy hozzátartozónak, de legjobbnak azt tartották, ha el vannak zárva. Az ókori Egyiptomban III. Ramszesz fáraó viszont egy feliratában büszkén hirdette, hogy annyira sikerült helyreállítani a közbiztonságot Egyiptomban, hogy a nők szabadon utazhattak egyedül is.
Még egy érdekességet említenék: az egyiptomiak ismerték a próbaházasság intézményét.
Ha egy fiatal szerelmespár úgy döntött, három hónapra összeköltözhettek. Utána eldönthették, össze akarnak-e házasodni a másikkal vagy nem. Ehnaton fáraó időszakában pedig a nők odáig is eljuthattak, hogy írni és olvasni tanulhattak, nyitva álltak előttük a papi tisztségek. Összehasonlításul: az ókori Egyiptomban is nagyjából a lakosság 1-2 százaléka tudott csak írni-olvasni.
A többi országban meddig tartott a férfiuralom?
Ameddig el nem érkezett az ipari forradalom, amikortól a nők is komolyabban munkába álltak, illetve a nőket is elkezdték piacnak tekinteni. Nem véletlen, hogy a XIX. században születnek meg a női regényírók. Jane Austen és Emily Brontë is a piaci igényekre válaszoltak. Könyveiket alapvetően nők olvasták, és ők írták a nőknek. Viszont nem írhattak azt, amit akartak, a férfiak megszabták a kereteket.
Keveset tudják, hogy Szendrey Júlia nagyon jó verseket írt a nők helyzetéről, ezek közül azonban nem jelenhetett meg semmi, csak a halála után.
Azt várta el a környezete, a férfiszereplők, a kiadók, hogy ezek a művek csak arról szóljanak, hogy milyen jó otthon lenni, milyen aranyosak a gyerekek, és milyen jó főzni.
Miért fontos, hogy ezeket a hibákat helyrehozzuk?
A nőket nagyon sokáig butának, gyöngének, gyámoltalannak, védelemre szorulónak tekintették.
Ezen úgy lehetne változtatni, ha elismernénk a nők kvalitásait, belátnánk, hogy nem gyöngék, nem esetlenek, nem gyerekek, és megadni a lehetőséget, hogy érvényesülni tudjanak. Azokban a szakmákban, amelyekben a férfiak és a nők is munkaerőpiaci tényezőként jelennek meg, az esélyegyenlőséget biztosítani lehet.
A történelemben való helyretétel már az oktatás feladata. A diákoknak tudniuk kellene róla, hogy a történelmet a férfiak és a nők közösen alakították, hallaniuk a nőkről, hogy milyen szerepet játszottak az egyes történelmi korszakokban, miért ezt a szerepet osztották rájuk.
Be kéne látni, hogy a történelem nem a férfiak története, hanem a nőké és a férfiaké, és mindkét nem fontos szerepet játszott a formálásában.
Hogyan hathat a fiatalok gondolkodására az, hogy a történelemórákon is szinte csak férfi hősökről, férfi művészekről hallanak?
Mind a két nem, tehát a fiúk és a lányok is meglehetősen torz képet kapnak így a történelemről.
A nők mintha semmilyen fontos szerepet nem játszottak volna. Vagy ha mégis megemlítik őket, akkor kategóriákba szorítva: létezett a szent, a méregkeverő és a prostituált.
Szent Erzsébetekről, Szent Hedvigekről, Szent Margitokról tanulunk, ami arról szólt, hogy a nőnek gondoskodnia kell. Utána jött a nő, mint kém, mint Mata Hari. Ennek az volt az üzenete, hogy ha egy nő kitör és megpróbál a politika közelébe kerülni, akkor biztos, hogy valami rosszat csinál, vagy valaki megvette, hogy kémkedjen.
A harmadik típus pedig a prostituált, amire nagyon jó példa Kleopátra vagy Nagy Katalin. Csak azt halljuk, hány szeretőjük volt, miközben az, hogy XIV. Lajosnak hány szeretője volt, nem tűnik lényegesnek. Lucrezia Borgiáról is azt terjedt el, hogy egy férfifaló méregkeverő, aki minden társát megmérgezte.
Miközben a valóságban egy nagyon szerencsétlen sorsú nő volt, akit az apja, VI. Sándor pápa és a testvére, Cesare Borgia rakosgatott egyik érdekházasságból a másikba. Ha véletlenül valamelyik férje meghalt, az biztos, hogy nem Lucrezia Borgia tette el láb alól, hanem vagy a bátyuska, vagy az apuka. Mégis a nőt ábrázolták nimfomán méregkeverőként.
Élt olyan nő, aki nagyon kilógott a megadott kategóriákból?
A férfiak írta történelem nem tud mit kezdeni egy Jeanne d’Arc-kal, aki katona volt, de úgy, hogy nem harcolt, mint egy férfi.
Ezt már nagyon nehezen tudták elviselni, ezért megpróbálták őt a szent kategóriába besorolni. Nem nagyon ment, mert Jeanne d’Arc valójában nem egy szent volt, hanem egy szabadsághős, egy gerilla, aki háborút indított a 100 éves háború idején az angolok ellen.
A gond ott van, hogy az oktatásban a lányok is ezt a rossz mintát tanulják meg, hogy ez a három típusú nő van a történelemben.
A fiúknak is azt tanítjuk ezzel, hogy ha a nők a templom-gyerek-konyha arany háromszögből ki mernek törni, akkor csak ebben a három kategóriában tehetik. Ezek a hamis sztereotípiák senkinek sem jók.”
