Pogány Juditot, a 80 éves nagy színésznőt már az első rostán kipenderítették a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról. A farkasvakságban szenvedő felvételiztetők nem látták meg azt, amit a kaposvári színházvezetők, akik sok szabálytalan alkatban észrevették a tehetséget.
Ott állt a bizottság előtt egy csaknem kislány, csipogó hanggal, alacsony termettel, nem sok jelét mutatta a nőiességnek. Annak pedig, amit általában a színésznőkről gondolunk, végképp semmi jelét. Az elképesztő empátiáját, bámulatos beleélőkészségét, elszánt akaratát, kínzó lázálmaiból is táplálkozó fantáziáját, valószínűleg már akkor meglévő emberismeretét és máig tartó színházimádatát, viszont hozzáértőknek észlelniük kellett volna. De hát nem vették észre Csákányi Eszter, Lukáts Andor tehetségét sem, akiknek szintén Kaposváron nyújtottak mentőövet.
Amikor meghallgatást hirdettek, zuhogó esőben, összeragadt hajjal, ziláltan, kétségbeesve, mentegetőzve állított be. Nyugtatgatták, felvették a kórusba, a tánckarba, az ország egyik akkoriban legrosszabb színházába, ami tán a békéscsabaival volt sereghajtó holtversenyben.
Akkoriban került azonban oda friss diplomásként Zsámbéki Gábor. Nézte a János vitéz képzelhetni milyen előadását. És neki már ekkor is volt szeme a látáshoz.
Öklömnyi könnyeket hullatott
Azt vette észre, hogy amikor János vitéznek búcsúznia kell az ő Iluskájától, a háttérben lévő falusi lányoknak öltöztetett statiszták hamiskásan, tettetett módon sírdogálnak, de van köztük egy kislány, aki valódi, öklömnyi könnyeket hullat.
Egy ilyen pillanaton is múlhat meglátni valakiben a tehetséget. És ilyen pillanaton is múlhat valaki sorsa. Pogány váltig állítja, ha akkor Zsámbéki nem szerződik Kaposvárra, belőle nem lesz színész. Az ifjú rendező ettől kezdve rendszeresen próbált neki szerepet adni. De a botcsinálta direktor, akit akkoriban oly divatos módon, pék végzettséggel neveztek ki igazgatónak, rendszeresen kihúzta a szereposztásból, és általában beírta helyette a kedvesét.
Később jól megkapta a magáét, mert Koltai Róbert, akit Kaposváron ismert meg Judit, és ott is lett a férje, először a színészbüfében, majd országos nyilvánosság előtt is, agyba-főbe parodizálta.
Nem az a kis csicsergő kislány forma?
Végül Zsámbékinak csak sikerült Pogányra jelentős szerepet osztania Frederich Knott Várj, míg sötét lesz című nagyszerű lélektani krimijében.
Ebben a második legfontosabb szerep egy tizennégy éves csúnya kislány, hát ezt senki nem akarta eljátszani. Így csak megkapta Pogány, ezzel meglett a kiugrás, és többé senki nem vitathatta, hogy tehetséges, ezután már egymás után kapta a szerepeket.
A színház pedig fokozatosan erősödött, sereghajtóból az élbolyba tört.
Fontos rendezőegyéniségek szerződtek oda, például Ascher Tamás ott vitte színre legendássá vált vizsgarendezését, Szép Ernő Patika című darabját.
Amikor ehhez osztotta a szerepeket, Zsámbéki mondta neki, hogy Katit, a cselédlányt nyugodtan bízza Pogányra. Ascher eredetileg valami nagyon durva, koszlott figurát képzelt el. Látta már Pogányt egy-két produkcióban, és visszakérdezett, hogy nem az a kis csicsergő kislány forma?
Zsámbéki azt válaszolta, hogy hát nem csak az. Biztos, ami biztos, Ascher elment megnézni. Váratlanul becsöngetett. Ajtót senki nem nyitott, de nyár volt, nyitva volt, bement egészen a szintén nyitott ajtajú fürdőszobáig.
A pici fürdőszobában Pogány csak úgy tudott teregetni, ha felállt a kád szélére. Ott dekkolt éppen agyonmosott, löttyedt, kifakult, rózsaszín flanelpizsamában, ami ráadásul hatalmas is volt, mert még terhes korában vette. Iszonyú állaga volt az amúgy is szörnyű ruhadarabnak. Amikor a Krisztus-arcú Ascher betoppant, azt hitte elfolyik a szégyentől. De az ő égő szemein rögtön észrevette, nem baj, hogy így látja. A két tekintet találkozott. Életre szóló munkakapcsolat, bizalom lett belőle. Aschernek is van szeme ugyanis a látásra.
Arra, akit addig csicsergő kislányként használtak a deszkákon, és akire ő is így gondolt, rá mert osztani egy ócska, repedtsarkú kurvát, és ezt a színpadon ki is hozta belőle.
Hogy aztán a szinte monodráma, Beckett Ó, azok a szép napok!-jában egy csaknem véglényről, vagy jóval később a Katona Kamrájában az Elnöknőkben egy otromba, brutálisan agresszív takarítónőről már ne is beszéljek.
Naivan gyermeki és lényeglátó
Miközben árad belőle a szeretet, tud kemény lenni, odamondani, igazság bajnoka lenni. Egyszerre naivan gyermeki és lényeglátó. Éjszakai bagoly.
Éjfél után még a lehető legnagyobb lelki nyugalommal fel lehet hívni.
Három-négy órákat alszik, szokta is mondani, hogy így ő jóval többet élt a koránál.
Kislányos külseje már fiatalon is hatalmas tapasztalatot, kiadós mennyiségű szenvedést rejtett. Nyolc és félévesen elvesztett édesapja, ebbe idegileg tönkremenő édesanyja, a gondos nevelőszülők, a kollégium, színház előtt a bíróságon való titkárnőség, az amatőr színházi csoport, mind-mind jókora, később a pályán felhasználható tapasztalatot jelentett.
Gimnazista voltam még, amikor az Ascher Tamás rendezte, döbbenetesen erőteljes, Mesél a bécsi erdő Mariannjaként láttam.
Eljátszott egy olyan totálisan kiszolgáltatott nőt, akire magánéleti válság ugyanúgy rázúdul, mint a fasizálódás útján elinduló ország borzalmai, és ő tűr és tűr, igyekszik felszínen maradni. Bámulatos mit ki nem bír, ahogy akkoriban, és manapság is sokan. Pogány már akkor is végleteket tudott mutatni, a szerelmes nő határtalan örömét, és a totális összeomlást, de az esetleges talpra rogyadozás esélyét szintén. Azóta ugyanebben a darabban, az Örkény Színházban, eljátszotta a kérges szívű, unokája gyilkosává váló Nagyanyát is, az elembertelenedés megtestesüléseként. Ő maga pedig a két lábon járó humánum.
Rengetegszer húzta ki a hajánál fogva magát a gödörből. Az apja után túlélte anyja halálát, akinek gégerákos, lidérces hangját felhasználta, amikor a szörnyűséges York hercegnét játszotta a III. Richárdban.
Túlélt magánéleti válságot, a férje, Koltai Róbert elköltözését, túléli imádott fia, Gábor felmentése utáni újra megvádolását.
Ki tudja melyik tapasztalat melyik szerepébe épült bele.
Ki tudja már fiatalon hogyan volt képes eljátszani egy mindenen túllévő véglényt az Ó, azok a szép napokban. Kifürkészhetetlen, mitől tudott még annyira lefegyverzően tisztán gyermeki lenni már erősen középkorúként is, emblematikussá vált szerepében, az ugyancsak Ascher által színpadra állított, bámulatos Pinokkióként?
Fotó: Gordon Eszter
Színpadi kegyetlenségért sem ment a szomszédba
De hát ez az amúgy jóságosan jó ember már akkor sem ment szomszédba kegyetlenségért, amikor a kaposvári színház őrületes sikerében, az Ács János által zseniálisan rendezett Marat halálában, Charlotte Cordé-ként vízbe mártott, összetekert gyolccsal, mindinkább bevaduló iramban, olyan durván korbácsolta a vaskádon hason fekvő, Sade márkit megformáló, félmeztelen Jordán Tamás hátát, hogy az vérvörössé vált, és a heves ütésektől rémületesen zengett a kád.
Már Kaposváron meglehetősen jelentős színésznővé érett.
Mégis, amikor bomlani kezdett a legendássá lett társulat, és a Nemzetibe tett, balul végződő kitérő után visszamenve szülővárosába, szinte a végletekig kitartva, de aztán ő is csak eljött, kétségbe volt esve, hogy nem lesz helye Pesten.
Már a pályája végét is vizionálta.
A József Attila Színház, a Játékszín menedéket nyújtott számára. A könnyed profiljuk miatt hamar tisztában volt vele, hogy nem ezekből fog nyugdíjba menni. Bár a Garas Dezső rendezte Vonó Ignácban pazar özvegy Mákné volt Koltai Róberttel, a címszereplővel.
Valószínűleg civil civódásaikat, elkeseredéseiket, boldogságukat is bele tudták játszani a szerepeikbe, csakúgy, mint Tarr Béla korai filmjébe, az emlékezetes Panelkapcsolatba.
Bekerült populáris filmekbe, a Zimmer Feribe, a Hyppolitba, a Meseautóba…, ez meghozta számára az országos népszerűséget. Ami máig élénken él bennem tőle a vásznon látható alakításai közül, az Gothár Péter Ajándék ez a nap című alkotásának totálisan lerészegedő, világfájdalmas nője, akit olyan groteszkül ábrázolt, hogy a tragikuma mellett, sokat lehetett rajta nevetni.
Fotó: Horváth Judit
Színházi otthona az Örkény
Amúgy is a groteszk áll neki a legjobban.
Megtalált színházi otthonában, az Örkényben, ahová Mácsai Pál invitálta ugyancsak jó szemmel, minőségérzékkel, bőven van alkalma ebben a stílusban játszani.
A Macskajátékban Orbán Bélánéként megmutathatja azt a Közép-Kelet-Európai típust, aki a jég hátán is kényszerül megélni. A Tóték Mariskájaként, az a szintén erről a tájékról származó feleség, akinek a mindenhez és mindenkihez való alkalmazkodás ivódott a zsigereibe.
Bagossy Lászlónak még ahhoz is volt mersze, hogy a légies szellemet, Arielt, ráossza A viharban. A Bagossy által direkt neki írt, A Sötétben Látó Tündér abszolút érte kiáltott, hiszen gyerekkori álmatlan éjszakáin ő is látott a sötétben.
Csakúgy, mint az eredetileg a Pinceszínházban bemutatott, már az Örkényben játszott Pedig én jó anya voltam. Ebben a dokumentumdrámában a halálbüntetés eltörlése előtt Magyarországon utoljára kivégzett, gyilkossá lett férfi anyját hátborzongatóan adja, aki maga előtt is próbál mentegetőzni, hogy ő nem tehet semmiről. Arról beszél megtört asszonyként hogyan szúrt agyon egy játszadozó kislányt, és szurkált össze egy kisfiút a fia a Hárshegyen. A fiú már az ő hátába és az apja fejébe is baltát vágott korábban. Nagy élményem, hogy láttam, amikor Pogány az Aszódi Javítóintézetben is előadta. Nem állítom, hogy nem volt nyüzsi, székrecsegtetés, köhécselés, megjegyzés a nézőtéren. De azt igen, hogy ez, bár lassan, megszűnt. A fiatalok kezdtek rájönni, hogy érintettek, hogy ez az öregasszony számukra is húsba vágó dolgokról beszél. Hogy mikor szakad át a gát, mikor tesz valaki olyat, ami tilos, és visszafordíthatatlan következményei vannak. Mik lehetnek ennek az okai, szükségszerűen következik-e a bűnismétlés, és a vele járó büntetés, és mindez a hozzátartozókra milyen roppant terhet ró?
Fotó: Gordon Eszter
Végül is, bár egészen más szinten, Dosztojevszkij is hasonló kérdéseket boncolgat a Bűn és bűnhődésben, ennek színpadi adaptációjában volt eddigi utolsó premierje, Aljona Ivanovna zálogosnőként.
Előtte Szabó Magda Az ajtó című művének színpadi verziójában jutalomjátékként ráosztották Szeredás Emerencet, a démoni erejű asszonyt. Ebben a szerepében a kaposvári színházi találkozó utolsó előadásaként már tulajdonképpen előre megünnepelték a születésnapját.
Kossuth-díjas nagy művész, akit jó barátnője, Csomós Mari halála után a Nemzet Színészének is választottak. Közszeretetnek örvend és a szakma is abszolút elismeri. Csöppet sem fiatalítja magát. Vállaltan 80 éves, ennek minden fájdalmával, tapasztalatával, örömével, és megőrzött, jókora talentumával.
