Básti Julit alaposan elcsúfította, lidércesen megöregítette a saját fia, Puskás Dávid. Arra vette rá A kripli rendezése közben, a Centrál Színházban, hogy maszkírozza vénre az arcát, kérgesítse meg némileg a lelkét. Eilee szerepéhez váljon rúttá úgy istenigazából.
Leírták Bástiról, hogy soha nem volt még ilyen csúnya. Ez nem igaz. A vérszipoly című vámpírparódia Banya szerepében például már csak a karikaturisztikusan eltúlzott rútságával is halálra nevettette a közönséget. Akkor még jobban elcsúfította magát. Kevert-kavart, élvezettel rosszindulatú, kárörvendően mocskos szájú volt. Mindez inkább mulatságosnak hatott, mint dermesztőnek. De közben olyan iszonytatóan tudott nézni, mintha el akarná pusztítani a világot.
Rémisztően álságos volt a mosolya, leolvashatóvá vált róla az álnok kétszínűsége, hazugsággal teli lénye. Könnyedén nevettet, és mégis elénk tárta az aljasság lúdbőröztető természetrajzát. A Mary Page Marlowe-ban pedig alkoholfüggő nő volt, aki ittasan balesetet okoz.
Megmutatta, hogy Mary arcát hogyan torzította el a notórius piálás. Hárított is, de vezekelni is akart. Mélyen volt, de ki akart mászni a gödörből. Birkózott magával.
Leplezni próbált szeretet
Ahogy A kripliben birkózik az általa alakított Eileen is saját magával, hogy aggódjon-e a Szécsi Bence által adott végtagbénulásos Billyért, akit számkivetettségében befogadtak magukhoz a Pálfy Kata adta Kate-val. Két „néne” egy istenháta mögötti ír faluban, két látszólag megkérgesedett öregasszony Martin McDonagh fájdalmakkal teli fekete komédiájában, akiket se szó, se beszéd, faképnél hagy a pártfogoltjuk. El sem köszön tőlük, mert hirtelen átcsónakoztatja a szomszédos szigetre egy falubeli, ahol filmforgatáshoz tartanak válogatást. Ott ragad hosszabb időre. Abban bízik, hogy elviszik forgatni Amerikába, ettől reméli élete jobbra fordulását. A két öregasszony meg váltig vívódik, hogy kell-e aggódniuk miatta furtonfurt, vagy sem.
Fotó: Horváth Judit
Básti eljátssza a veszettül sértettet, hogy ez a hálátlan simán faképnél hagyta őket, és rá sem kell gondolni. De rendre összerázkódik bármilyen szokatlan hangra, hogy hátha megérkezett. Álhírekbe is belekapaszkodik, hogy esetleg újra láthatja. Kemény, elutasító hangja meglágyul a remény csírájára is. Arcán a bőre szinte kisimul, kiüt rajta a leplezni próbált szeretet, ami megszépíti, diadalmaskodik a csúfságon.
Básti rendszerint keményen birkózik a szerepével. Már igencsak sok ember bőrébe bújt bele sikeresen, de mégis szinte mindig bepánikol, ha új szerepet kap. Ismét és ismét elhiszi, hogy ez aztán biztosan nem megy majd neki. Elbizonytalanodva rosszul érzi magát. Tán kell ez számára hajtóerőnek. Szükséges ahhoz, hogy ne váljon rutinossá. Hogy alkotómunka legyen számára a színészet, ne taposómalom.
Otthon is színházat játszott
Beleszületett a színházba, hiszen a szülei színészek voltak. Édesapja, Básti Lajos, öblös hangú színészóriás volt, hatalmas szerepeket játszott. A mama is színész volt, Zolnay Zsuzsa, őt fiatalkori főszerepek után méltánytalanul mellőzték, főleg kis feladatokat kapott, ugyancsak a Nemzetiben.
Juli otthon is színházat játszott, átrendezte a szobát, különböző ruhákat vett fel, hozzájuk történeteket talált ki. Sejteni lehetett, hogy színész akar lenni. A papa azonban hallani sem akart róla, féltette. Látta, hogy a színésznők szerepei 35-40 éves korukra igencsak megfogyatkoznak, nehéz boldogulniuk a pályán. Juli úgy ment felvételizni, hogy eltitkolta ezt az apja elől, még a családnevét is megváltoztatta, saját jogán, önállóan akart érvényesülni. Aztán amikor kiderült, hogy édesapja halálos beteg, visszavette a Básti nevet, hogy ezzel is próbáljon örömet szerezni neki.
A papa, ha megéri, valószínűleg meglehetősen kiakadt volna, hogy a lánya ahelyett, hogy a Madáchba, a Nemzetibe, a Vígbe szerződik, a kaposvári társulatot választja. A mama ugyancsak nem örült ennek. De Juli tudta már, hogy neki ott van az akkori színházeszménye, ez vonzotta, az ottani munka minden bizonnyal megalapozta a pályáját.
Hogy tehetséges, az érződött már osztálya azóta legendássá vált, Major Tamás által rendezett, Tudós nők vizsgaelőadásán. Elcsúfított, buzgó, tudálékosan ostoba kékharisnya volt, meg kellett pukkadni a nevetéstől. Ha kezdetben Kaposváron mutatkozott is olykor görcsösnek, mindegyik alakítása izgalmas volt.
Emlékezetes például a Paraszt Hamletben Oméliaként. Nem véletlenül nem Opheliát írtam, a darab szerint a Hamletet ugyanis falusi színjátszók adják elő a maguk meglehetősen sajátos értelmezésében. Nem feltétlenül tudják helyesen kiejteni a számukra bonyolult szavakat.
Básti egyszerre volt tűzrőlpattant, tenyeres-talpas, de érzékeny és szerelmes nő, aki a kedvesen bumfordi módján igencsak mulatságosnak, ha kellett, tragikusnak is bizonyult. Velma Kellyként a Chicagóban sztárként tündökölt, de azért megmutatta azt is, hogy csaknem a semmiből jött, gyilkossá lett, uborkafára felkapaszkodott nő.
A Filmcsillag című sematikus szovjet operettben, ami a kaposváriak verziójában a szocialista rendszer erősen gunyoros paródiájává vált, lenyűgöző felszabadultsággal, bámulatos lazasággal komédiázott.
Fotó: Horváth Judit
Gyorshajtással ingázott
De egy idő után nehezen bírta elviselni, hogy Marci fia Budapesten van a nagymamánál, mert az akkori férje, Gothár Péter rendező fölöttébb elfoglalt volt. Ő pedig nem ritkán az esti előadás után gyorshajtással hazaszáguldott, hogy puszit adhasson neki, majd hajnalban visszatepert Kaposvárra a délelőtti próbára.
Ezért megváltás volt számára, amikor egy gödöllői vendégjáték után Zsámbéki Gábor bement hozzá az öltözőbe, és a Katonába hívta, amivel a reményei valóra váltak. Ezt Kaposváron árulásnak minősítették, tartóztatni akarták, mondogatták, hogy nem elég érett erre a lépésre, de ő már rendíthetetlenül eltökélt volt.
Ott lehetett a Katona nagy korszakában, ki tudja hány országban játszhatta el Ascher Tamás kultikussá vált rendezésében Mását a Három nővérben. Az Übü királyban kegyetlenül szeszélyes Übü mamaként, elcsúfítva, kövérre kitömve, szintén lehetett világot járni, ahogy A revizor előadásával ugyancsak.
Már tán kicsit sok is volt belőle, szegény Marci fiú megint háttérbe szorult, emiatt pedig ott volt a csaknem állandósult lelkiismeret-furdalás. Meg bizonyos idő után mintha nem jöttek volna inspiráló, kíváncsi kísérletezésre, megújulásra serkentő feladatok.
Nem minden sértődés nélkül, de megint váltott, a Nemzeti tagja lett. Nem állítható, hogy itt szinte le se jött a színpadról. Voltak kényszerű szakmai üresjáratai. Játszott ott jókat, kevésbé jókat. Elementáris volt például A Macskalápon sejtelmes, izgalmasan kiismerhetetlen, tragikus sorsú hősnőjeként. Az Ármány és szerelemben szeszélyes, életveszélyes, vonzó és taszító Lady Milfordként láttuk. Az Alföldi Róbert által rendezett Sirályban Arkagyinát adta. Csehov darabja már akkor került színre, amikor tudható volt, hogy a direktornak távoznia kell a posztjáról. Roppant szeszélyes nőt alakított, aki nem csupán a fiatalságától, fénykorától kényszerül búcsút venni, hanem nyilvánvaló volt, hogy a társulat ezzel a produkcióval elköszön eddigi időszakától, hűséges közönségétől is.
Hajnalban is „megkocogtatják” egymást
Átszerződött a Centrál Színházba, aminek létrejötte körül bábáskodott is, ahol már amúgy is játszott, és ahol a férje, és mindenben társa, Puskás Tamás az igazgató. Vele otthon is rengeteget beszélnek színházról, akár hajnali háromkor, álmukból fölébredve „megkocogtatják” egymást, ha valami fontos szakmai dolog az eszükbe jut. Értik, kiegészítik, segítik a másikat.
A Centrálban könnyedén, nagy energiákkal mókázik, ha kell, a Pletykafészekben vagy tette ezt például a New York-i komédiában. A Jó emberekben kirúgott, mindenéből kisemmizett, lepukkantan kétségbeesett pénztárosnőt alakított megrendítően, aki megpróbál talpra állni. A Nem félünk a farkastól előadásában pedig keményen alkoholfüggő nő, akinek finoman fogalmazva sincs minden rendben a házasságával. Tán túl sok is volt ez a produkció a Centrál azért nem ennyire „bőrlenyúzós”, alkoholba torkolló, depressziós produkciókhoz szokott közönségének. Egy idő után le is vették a műsorról, ahová aztán mégiscsak visszakerült, hiszen hiteles kórkép, és telis-tele van remek színészi alakításokkal. Köztük Básti is meglehetősen érzékletesen ábrázolja a kikészülés stációit.
Forrás: Centrál Színház
Van bátorsága megmutatni a pokol legmélyebb bugyrait. ”Leszáll” magába. Közszemlére teszi szinte a zsigereit. Ugyancsak nagyon szerettem, a sajnos kevés előadást megért Ibsen Kísértetek című darabjában, amiben egy látszatra disztingvált nőt játszott, aki évtizedekig gyűjtötte és gyűjtötte magába a keserűséget. Tűrt, leplezett, hazudott, és ezzel maga is permanenssé tette a lehetetlen élethelyzetet, a szeretetlenséget, a fagyosan dermesztő hangulatot.
De imád könnyedén komédiázni is. A Fekete Péter című operettben Szőnyi Ellaként, erős epizódalakításban, dívaként lép a színpadra. Nem csak a szokásos, ellenállhatatlan nagy nőt adja, hanem egy némiképp elmagányosodottat, aki koslat Alföldi Róbert mindig piáló Charlie bácsi figurája után. Ebben a produkcióban játszanak először együtt, és igencsak jól állnak egymásnak, akkor különösen, amikor kiadós kedvvel még dalra is fakadnak.
Fotó: Horváth Judit
Mindig is volt humora, amit tragikus mozzanatokba is belevegyít. De, ha arra van szükség, habkönnyűen szórakoztató is tud lenni. Akár színpadi marháskodás közben is lerí róla már, hogy nagy színész.
Civilben az utóbbi időkben mintha kissé elkomorult volna. Elzárkózik a nyilvánosság elől, csak kivételes esetben ad interjút, azt is legfőképpen egy-egy produkció promotálására használja. Sejthető, hogy az ország közállapotai, a színházi szakma megosztottsága, rossz helyzete szegik kedvét. Eléggé megsaccolható, hogy mit gondol erről, de nyilvánosan nem mondja. Pufog magában és valószínűleg baráti, családi körben.
Immár két fia, Puskás Samu és Puskás Dávid is a színházi szakmához tartoznak. A „fertőzés” megtörtént. A családi „vérvonal” folytatódik. Básti játékkedve, energiája, talentuma pedig váltig lenyűgöző.
