Vecsei H. Miklós, becenevén Hasi, művészeti mindenevő, színész, író, költő, műfordító, dramaturg, rendező, énekes, zenész. Ha úgy tetszik „összművész”. Meglehetősen mohó. Mindent akar egyszerre. A közönség szavazatai alapján odaítélt Arany Medál díjat is megkapta.
Berobbant a színházi szakma, az ország köztudatába, és masszívan ott is maradt. Nem azért, mert tévésorozatban vállalt szerepet. Amúgy vállalt, de nem folytatta.
Volt esze, önkontrollja kikecmeregni abból a celeb létből, amikor egyik bulvár lap után a másikban szerepelt, rendszeresen ott virított a képernyőn, egyfolytában interjút adott. Butuska műsorokban is igyekezett azért értelmeseket mondani, iparkodott valamennyire kultúra közvetítésre, társadalmi üzenetekre kihasználni az egymásba torlódó megszólalási lehetőségeket.
Aztán idejében megérezte, hogy elég volt, túlságosan elkapta a gépszíj, ki kell ebből szállni, némi csendet kell teremtenie maga körül, különben ő is sérül, a művészete szintén. Akkoriban még a Facebook oldalát is megszüntette. A civil énjét igyekezett dugdosni a nyilvánosság elől, interjút is elvétve ad azóta.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Ázott hajában hét halott bogár ragyog
De színpadon rendszeresen kitárulkozott. Most is ezt teszi az Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncert-színházi produkcióban, ami Radnóti Miklós halálának nyolcvanadik évfordulóján tiszteleg a költő előtt. A cím idézet az Alvás előtt című verséből.
A produkciót rendezte, hozzá a szövegkönyvet írta, és a költőt játssza Vecsei H., ahogy ezt a Mondjad, Atikám! esetében, amikor még csak 25 éves volt, tette. Akkor József Attila bőrébe bújt. Számomra máig ez a legemlékezetesebb, amit csinált.
Az előadás is és a tér, a Vígszínház Házi Színpada, igen intim volt. Kimondottan alkalmas a nyomasztó, fojtogató, levegőtlen légkör megteremtésére. A díszletben a széken, ágyon, a lehető legszükségesebbeken kívül, volt egy játék villanyvasút, ami, ha úgy tetszik, József Attila esetében a kezdetet és a véget jelképezi.
Vecsei H. meg tudta mutatni a zsenialitást éppúgy, mint a totális összeomlást. A szeretetre sóvárgó gyermeket, akár csecsemő lélekkel, meg a férfit, akiben mindvégig ott a kölyök, és a megzakkanás folyamatát, amibe viszont igencsak világos pillanatok is keverednek. Képes volt totálisan kikészülni a deszkákon, de közben a költőiséget, a gyönyörűséget meg az öniróniát is érzékeltetni tudta, magával ragadóan döbbenetesen. Az életrajzi elemek versrészletekkel olvadtak össze. Ritka egységben tárult elénk élet és mű. Szinte egyesültek.
Egyikből jobban értjük, érezzük a másikat, és viszont. Ott volt előttünk egy végtelenül törékeny, igencsak könnyen sebezhető, pengeéles eszű, zsenitudattól sem mentes, de mégis szemvillanásnyi idő alatt is a padlóra kerülő ember. Akiben együtt van jelen a tűz és a víz, az érzelmi amplitúdója messze a normálison túl kileng.
Az egyik pillanatban összeomlik, a másikban a fellegekben jár, szárnyal és aztán rögvest már-már agonizál.
Fotó: Vígszínház – Szkárossy Zsuzsa
Intimitás és monumentalitás
Amikor a produkció átkerült a Pesti Színházba, nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg ott is. Lenyűgözött, hogy 500 nézőt mennyire leköt József Attila és Vecsei H. karizmatikus személyisége.
De az élmény már nem volt olyan átütőerejű, mint először, ez az előadás igényli azt az intim közeget, amit a Házi Színpad igen, de a Pesti Színház, ahol még mindig műsoron van, már csak nehezebben tud nyújtani. Most viszont a Nemzetiben, ahová szerződött, hatalmas a színpad, több emeletnyi a nézőtér.
Azt gondolnám, hogy Radnóti költészete, életének megjelenítése legalább olyan intimitást igényel, mint József Attiláé, akinek esetében Vecsei H. szegény színházi keretek között dolgozott, szinte mindent magából épített fel, bár a húga Vecsei Kinga Réta izgalmasan bensőséges díszletet teremtett köré. Ezúttal viszont ott a böhöm színpad, meg a rafinált világítás, látványvilág.
És vannak erősítők a koncert műfajának megfelelően. Így a fiatal művészek társulásának, a QJÚB-nak a produkciójában felnagyítódik a fájdalom- és segélykiáltás. Csaknem beleremegnek a falak. Olykor dübörög a hangorkán.
De azért Vecsei H. igyekszik halk, meditatív, szinte magában töprengő is lenni, miközben prózát, verset, naplórészletet mond, dalra fakad, majd megint visszavált prózára, párbeszédet folytat Radnóti feleségével, Fannival. Mert ez most kettőjük története is.
Az alcím nem véletlenül az, hogy Mik és Fanni belső valósága. Fanni is dalra fakad Hegedűs Bori megszemélyesítésében. A zenészek, Frimmel Jakab, Mihalik Ábel, Paczári Viktor, Ratkóczi Huba is ellátnak színészi feladatokat. A színpad különböző részei olykor süllyednek és emelkednek. Elmélázom rajta szükséges-e ez? Kell-e ekkora körítés? Vecsei H. egymaga, gitárral a kezében, vagy akár anélkül, nem idézné meg jobban Radnótit, ahogy József Attila esetében tette?
Az erősítők valóban fölerősítik a személyiségét? Nem tudom a határozott választ. Most nyilván más korszakát éli. A sokat vitatott Semmelweis film, aminek címszereplője, is nagy látványvilágú, giga produkció.
Fotó: Nemzeti Színház
Gyakran járt szegények között
Meglepő módon, sikerei csúcsán, kilépett a Víg kötelékéből, évekig szabadúszó volt. Belső útjától vezérelve képes váltani. Lehetett volna olyan szőke szépfiú, akinek amúgy kezdetben többen nézték, aki eltelik ideális alkatával, azt gondolja, hogy ettől már önmagában megy a szekér, és valószínűleg ment is volna.
De észrevette a csapdát, és szociálpolitikus szüleitől megörökölten is volt szociális érzéke ahhoz, hogy ne képzelje magát privilegizált helyzetű sztárnak, akinek dukál a kiváltságos helyzet.
Gyakran járt szegények között, megfordult cigány putriban, szülei által örökbefogadott egyik testvére, többszörösen fogyatékos.
Így hamar megtudta mi a fájdalom, a kirekesztettség, megismerte a nélkülözőket, a kínjukat, de azt ugyanúgy, hogy velük is lehet örülni, nevetni, jól érezhetik magukat egymással.
A széles körű „embermustra” sokkal komolyabb emberismeretet eredményez nála, mint az a korosztálya esetében megszokott. Ez pedig igencsak jól jön az alakításainál. Nem gond eljátszani a poklok poklát sem, hiszen ismeri. De képes könnyedén játékos is lenni, akár szertelenül hülyéskedni a deszkákon, és a humorára sem lehet panasz.
Mindent akar. Mondhatni, telhetetlen. Tizennyolc éves korában már megjelent az első verseskötete. Amikor legjobb barátja, ifj. Vidnyánszky Attila, a saját, közös osztályukkal, még vizsgaelőadásként, az Ódry Színpadon megrendezte az Athéni Timont, amiben Vecsei H. naná, hogy játszott is, újra fordította a darabot. Csekélység ilyen fiatalon Shakespeare-t fordítani!
Szerelmi vallomás a színházhoz
Azt, amit ifj. Vidnyányszky rendez, szinte kivétel nélkül ő dramatizálja. Így volt ez akkor is, amikor még szintén vizsgaelőadásként, a Budaörsi Latinovits Színházban színpadra állította a Liliomfit, Vecsei H. pedig ütősen átírta mai hangvételűre, az osztálytársaik harsogó ifjúságára, Szigligeti Ede amúgy már ódonnak ható szövegét.
Szerelmi vallomás volt ez a színházhoz, a minden nehézséggel dacoló színházcsinálásról, arról regélt, ha törik, ha szakad, ennek a vehemens, tettre kész csapatnak a tagjai teátristák akarnak lenni.
Ez a kifejezés például megmaradt a régies nyelvből, de amúgy az egész, sokáig műsorról levehetetlen produkció friss, üde, lendületes, ötletdúsan játékos, diákos hevületű, virgonc, fantáziával, humorral, kicsattanó örömmel, életkedvvel, és ugyanakkor fájdalommal meg dühvel is felvértezett volt.
Hasi baba
Volt kitől tanulnia társadalmi érzékenységet. Édesapja, Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, hajléktalanszálló igazgató volt, és a fia már kölyökként ott téblábolt a hajléktalanok között. Játszott velük, jóban voltak, megtanulta kedvelni az elesetteket. A szülei által örökbefogadott, értelmi fogyatékos bátyjával imádják egymást.
Amikor Miklós még a mamája, Pattermann Kinga hasában volt – aki szintén szociálpolitikával foglalkozik -, ez a bátyja nevezte őt Hasi babának, és a Hasi rajta is ragadt becenévként.
Ő pedig egy kéthetes cigány kisfiút keresztelt el, amikor édesapjával a családnál jártak, és meglepetésükre nem volt a gyereknek még neve. Azóta már ő is egy kisgyerek édesapja.
Tizennyolc éves kora óta rendszeresen ír, Kozma atya hittan órái hozták meg számára az ihletet. Soha nem tagadta meg azokat, akiktől tanult.
Amikor az egyik osztályfőnöke, Marton László körül égszakadás-földindulás támadt a zaklatási ügye miatt, is kiállt mellette, elmondta, hogy mennyit tanult tőle.
Ezután is rendszeresen feljárt hozzá, rengeteget beszélgettek, de jelentőségteljesen tudtak egymás mellett hallgatni is.
Tud rossz ember is lenni
Temérdek együttérzés van benne, jókora az empátia érzéke. Miközben éppen nekem mondta el egy tévéinterjúban, hogy tud ő rossz ember is lenni, és akik ezt az oldalát szintén ismerik, nagyon nem szeretik, hogy a megnyilvánulásaiban egyértelműen a pozitív képet alakította ki magáról.
De, hogy miből áll a rossz ember „oldala” már nem volt hajlandó elárulni.
Mivel maga is ír verseket, izgatják a költők. A Kinek az ég alatt már senkije sincsen, amit Arany és Petőfi életéről, barátságáról írt, diákos hangulatúan eleven, virgonc, csipkelődő humorú, majd elkomoruló produkció volt először Debrecenben, aztán a Pesti Színházban. Nem tagadom, hogy a Félkegyelmű előadását, amiben Miskin herceg volt, ugyanitt, bár adódtak jelentős értékei, kevésbé sikerültnek tartottam.
II. Richárdként az átverés megtestesülése volt. Jámbornak tűnő arc, tiszta tekintet, kisfiús szelídség, megnyerő mosoly, a művészetek kedvelése, költészettel is foglalkozó lírai alkat, és közben kiderül róla, hogy vérengző fenevad, öntömjénező alak, aki el van telve magával.
Fotó: Vígszínház – Dömölky Dániel
A Pál utcai fiúk Nemecsek Ernőjeként annak idején végképp szívébe zárta az ország. Az is, aki nem látta az előadást, valamilyen módon tud róla, hogy ő volt a szeretni való, megrendítő, igazáért bátran kiálló, gyerekként mártírrá vált Nemecsek.
Scott Fitzgerald kultikus regénye alapján pedig ő írta A nagy Gatsby színpadi szövegét. A Víg nagyszínpadán a sok tekintetben széteső korosztálya fogalmazza meg benne hatalmas energiával a kiábrándultságát, elkeseredett dühét. Fájdalmas segélykiáltás ez a produkció, aminek minap volt a századik előadása.
Fotó: Vígszínház – Gordon Eszter
Hamlet könyvein otrombán tapostak
A Vígben barátja, ifj. Vidnyánszky volt Hamlet. Ő Kolozsváron játszotta el annak a Tompa Gábornak a rendezésében, aki vele a II. Richárdot színre vitte a Pesti Színházban. Királyfiként értelmiségit adott, aki lenézi a piperkőc ruhákban tivornyázó, üres fejű gazdagokat, alaposan megmondja nekik a véleményét, majd visszahúzódik könyvekkel teli kuckójába.
Both András utcai könyvárus bódéra emlékeztető bodegát tervezett számára, aminek le tudta húzni a rolóját, és ezzel szinte elbarikádozta magát. De aztán kiűzték innen, és a könyveit kiszórták, szanaszét hevertek a színpadon. Otrombán tapostak rajtuk a szerepelők.
Az értelmiséget lefokozó, elbunkósodó világból azt hiszem elege van. Nem véletlenül a zsebben elférő, automatákból megvehető, minőséget terjesztő Poket könyvek, melyekben két Radnóti kötet is található, fő apostola.
Ezek azt hirdetik, hogy a kultúra ott kell legyen a hétköznapjainkban, mert mindennapi betevő. Vecsei H. alkotóerővel, hittel közvetíti a kultúrát, a szeretettel teli, gyűlölködésmentes életet.
