Darvas Ivánt, aki már 100 éves lenne, mint tehetségtelent, első év után eltanácsolták a színiakadémiáról. Olykor a tanárok farkasvakságban szenvednek. Gyönyörű férfi volt. Nem az izompacsirta, nem a macsó, nem a dúvad, hanem az intelligens, a művelt, a sármos, a szellemes, az önironikus. Mindezt beleépítette a szerepeibe.
Nem volt bravúros átváltozó, alig használt maszkot, nem beszélt megmásított, fenemód öblös hangon, nagyon hamar „A Darvas” lett, és nem volt olyan politikai széljárás, ami ezen változtatott volna.
Tehetséges és feltűnően szép is. Nem túl sok ez a jóból? Később elkényeztetett aranyifjúnak titulálta magát. És egy ideig tényleg tenyerén hordozta a sors. Édesapja, kisebbségi magyar újságnál dolgozott Prágában. Attila nevű bátyjával együtt, az akkor még Szilárd névre hallgató fiú, aki a népszerű Darvas Szilárd humorista miatt változtatja meg a keresztnevét, élvezi a pezsgő város lüktetését, önkéntelenül is szívja magába a kultúráját, bámulja a csodás épületeket. Mivel német iskolába jár, megtanul németül. Cseh nyelven is boldogul.
Az édesanyja orosz, amit így anyanyelvi szinten sajátít el. Otthon magyarul beszélnek, amiről egy ideig azt hiszi, hogy az az ő titkos családi nyelvük.
Csodálták férfias sármját, eleganciáját
A színiakadémiát már Budapesten kezdi, de eltanácsolják. A háború alatt sajnos édesapját gránátszilánk öli meg. A háború után újra nekidurálja magát a felsőfokú színi tanulmányoknak, melyek ismét abbamaradnak, mert Rátkai Márton, a tanára, beajánlja a Művész Színházba, ahová Várkonyi Zoltán szerződteti.
Ez a véletlenen múlt. Két hét volt már csak hátra Anouilh Eurydikéjének premierjéig, és Várkonyi, bár többeket kipróbált, váltig nem talált megfelelő színészt Orfeusz szerepére. Rátkai a lelkes „növendékkereskedő” addig nyaggatta Várkonyit azzal, hogy neki van egy tehetséges tanítványa, míg a direktor kipróbálta a huszonegy éves fiatalembert.
Nem csalódott. Később azt írta róla, hogy már akkor személyiségnek érezte, és szívesebben nézte „zavart kezeit, összeakadó lábát”, mint más „biztos és megvesztegető technikáját”. Darvas hamar befutott. Csodálták férfias sármját, eleganciáját, rezignált humorát, ruganyos mozgását.
Az Euridikében a címszerepet a nála 12 évvel idősebb, már tapasztalt Tolnay Klári adja. Majd együtt játsszák Rómeót és Júliát is. A valóságban szintén egymásba szeretnek, Tolnay lesz az első felesége.
A pandémia idején az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által készített digitális kiállításon az Euridiké előadásáról Kálmán Béla által készített fotón középen áll Darvas, hátra fésült, lenyalt hajjal, testre simuló öltönyben, ami kiemeli irigylésre méltó, pimasz karcsúságát. Tolnaynak mélyen a szemébe néz, és fogja a kezét. Mellettük Pécsi Sándor darabbeli színigazgatóként, joviális mosollyal figyeli őket.
Egyetlen pillanatfelvétel ez, kezdő korszakából, és mégis látszik rajta, hogy színpadra termett. Lerí róla a jó svádája, remek kiállása. Kapásból megakadhat rajta a nők szeme. Meglehetős szuggesztivitással tud nézni, és ez ráadásul nem csak érzéki, hanem okos tekintet is.
Sok tetszetős külsejű nő és férfi vérzett, halványult el a deszkákon, mert amúgy üresnek, karizma nélkülinek bizonyultak, de bármilyen különös, Darvason már itt látszik, hogy van atmoszféra teremtő képessége. Színészi technikája egyelőre nyilván nincs.
Még 1953-ban is a Rómeó kapcsán azt írják, hogy föld és ég az ő és Tolnay színészi tudása, de azt is, hogy mai kifejezéssel élve, nagyon működik köztük a kémia.
Forrás: Flickr /Kálmán B.
Nem hagyta el az országot
Az államosításkor mindkettőjüket, ahogy Pécsit is, a Madách Színházhoz irányítják. Képet láthattunk az előbb említett virtuális tárlaton az Éjjeli menedékhelyből, amiben ő volt a báró. Borostásan, lerongyolódottan is elegáns. Hiszen az elegancia nála belülről is sugárzott, miközben bámulatosan tudott finom kelméjű jelmezeket hordani.
Ez megfigyelhető Makk Károly 1954-ben készült, Liliomfi című filmjében is, ami egy csapásra ismertté tette. Svihák vándorszínészként simán felkap magára olyan elegáns jelmezeket, amik úgy állnak rajta, mintha ráöntötték volna. Bámulatosan lezser és könnyed, magától értetődően nagy kópé, és persze fülig szerelmes. Parádés! Ettől kezdve zsinórban forgat.
A Gázolásban a szépséges Ferrari Violettát öleli magához. A Dollárpapában groteszkbe hajlóan komédiázik, már 1956-ban. Hatalmasak a sikerei a vásznon, bár igazán soha nem szeretett forgatni, a fő tevékenységének mindig a színházi munkáját tartotta. Később visszanézni is utálta magát, lejárt szavatosságú konzerveknek tartotta a filmjeit. A színházat olyannak gondolta, mint a szeretkezés, a film viszont szerinte olyan, mint a kukkolás.
A régi filmjeiről 1998-ban egyenesen ezt nyilatkozta nekem, „… azt sem szeretem, hogy vetítik ezeket egyáltalán. Nem volna kifogásom az ellen, hogy tudományos intézetek archiválják ezeket a filmeket, de azzal, hogy a nagyközönség számára is láthatóak, a legkevésbé sem értek egyet.”
Forrás: Fortepan /Inkey Tibor
Makk Szerelem című filmje pedig már-már klasszikussá nemesedett. Ebben Darvas politikai okokból bebörtönzött, majd kiszabaduló férfit játszik, amit személyes élettörténete is hitelesít. 1956-ban kiszabadítja politikai elítélt bátyját a börtönből, aki disszidál. Bár ő is tudta, nem valószínű, hogy elkerülheti a retorziót, nem hagyta el az országot.
A börtönben találta meg az identitását
A forradalom után változatlanul játszik a Madách-ban, még 1957-ben is forgat a Bakaruhában, a Gerolsteini kalandban, majd 22 hónapra lecsukják. Dokumentum tanúsítja, milyen karakánul beszél előtte a bíróval, mennyire kitart amellett, hogy nem követett el bűnt, a helyében mindenki ezt tette volna. A börtönben egészen a könyvtárosságig vitte.
Amikor a börtönéveire emlékezik, elmondja, hogy bár közel sem volt mindenki kellemes lakótárs, de bent tapasztalhatta meg igazán a szolidaritás élményét, és igencsak gyarapodott az emberismerete. Mialatt ült, temérdek tapasztalatra tett szert.
A börtönben töltött időszakát a legfontosabbak közé sorolta. Úgy vélte, hogy ekkor találta meg igazán az identitását.
Azért a szabadulása utáni 4 év segédmunkát már sokallotta. Nem léphetett ugyanis színpadra. Megrázó olvasni azt a levelet, amit a kor teljhatalmú kultúrkorifeusának, Aczél Györgynek írt. Tiszta okfejtéssel érvel, mégis, feltehetően kikerülhetetlenül meg is hunyászkodik, és kérleli, hogy fogadja, hallgassa meg őt, szüntesse meg a szilenciumát.
Miskolcon kezdheti újra a pályát, a József Attila Színházban folytathatja, ahová több 56-os „renitenst” is száműznek, például Gobbi Hildát, Sinkovits Imrét, ezért sikerül ott jó, népszerű színházat csinálni. Mégis fölhívja a Madách Színházat, szeretne újra ott játszani, de az akkori direktor nem tart igényt a szolgálataira.
Várkonyi Zoltán azonban, amikor már teheti, Darvas után nyúl, és kijárja, hogy a Vígszínházba szerződtethesse. Miskolcon, amikor a Ványa bácsiban Asztrov doktort adta, arról álmodozott, hogy milyen jó lenne ezt egyszer a Vígben, Ruttkai Évával és Latinovits Zoltánnal is eljátszani. Megadatott neki, legendás előadás lett belőle.
Forrás: Vígszínház Archívum / Keleti Éva
A Vígszínházhoz kötődik a színészi fénykora
Várkonyival se veled, se nélküled kapcsolatuk volt. Rendszeresen veszekedtek, de nagyon is respektálták, szerették egymást. A Vígben töltött időszakát tartotta a színészi fénykorának, és úgy érezte, hogy már Várkonyi halálának napján megváltozott ott minden. Szabadúszóvá vált, csak a Tháliából Művész Színházzá átkeresztelt kurta életű kísérlet idejére vállalt társulati tagságot.
Ám nekem azt mondta, ha netán Várkonyi feltámadna, hozzá gondolkodás nélkül, azon nyomban, újra elszegődne. A Vígben, és annak kamaraszínházában, a Pesti Színházban, igen foglalkoztatott volt. Az utóbbiban több mint ötszázszor, 11 évig alakította Popriscsint az Egy őrült naplója monodráma változatában.
Gogol halhatatlanná lett írása elsőrangú lehetőség volt számára. Megmutathatott egy felbomló idegrendszerű embert, akit tébolyulttá tesznek a körülmények. Ezernyi színészi húron játszhatott, egyszerre lehetett tragikus és komikus. Ez vált az emblematikus szerepévé, szinte összeforrott vele.
Meglepődtem, amikor egy interjúban elmesélte nekem, hogy eredetileg ezt a szerepet nem is neki, hanem egyértelműen Latinovits Zoltánnak szánták.
De ő haraggal távozott a Vígből. Amikor Aczél György megneszelte, hogy nem vadonatúj szovjet darabbal akarják megnyitni a Pesti Színházat, ami akkor éppen nem állt rendelkezésre, újra előhúzták a kalapból a jó öreg Gogol bemutatásának szándékát.
Forrás: Vígszínház archívum /Keleti Éva
Szabadúszó korszakában belefelejtkezett helyes bulvárdarabokba a Játékszínben. Itt derült ki a Jakobowsky és ezredes című könnyed háborús bohózatban, hogy remek párost alkotnak Garas Dezsővel. Jól álltak egymásnak.
Ezt aztán nem csak például a Furcsa párban kamatoztathatták, hanem Darvas egyenesen azzal a feltétellel szerződött a Művész Színházhoz, hogy magával, mint Vladimirral és Garassal, mint Estragonnal, megrendezheti Beckett Godotra várva című remekét. Két szomorú bohócként nevettették és késztették gondolkodásra a publikumot a hamarosan 90 esztendős Gyémánt László festőművész temérdek kacatot egybehordó, installációvá formálódó, izgalmas díszletében.
Darvas élete utolsó időszakában, betegség által is kínozva, jobbára visszavonult lakályos, választékos ízléssel berendezett, budai otthonába, 50 évesen megtalált, már nem is remélt, családi boldogságába. Nagy művész volt. Úgy gondolta, hogy a színész addig él, míg meg nem hal az utolsó néző, akinek színpadon élményt szerzett. Azért még sokan vagyunk. És bármennyire is ellenezte, velünk vannak a filmjei is.
