Mácsai Pál a színikritikusok évadokon átívelő teljesítményéért járó különdíját kapja, színházalapításért, igazgatásért, színészetért, rendezésért, társadalmi kiállásért… Míg eszelős elszántsággal, okos tudatossággal, érdekeket is sértve, a Madách Kamarából össze nem gründolta az Örkény Színházat, csökönyösen kereste a helyét a szakmában.
Miután direktor lett, jobbára másoknak keresett izgalmasan méltó feladatot, ütőképes társulatot épített fel, aminek vezetésétől nemrég képes volt önként megválni. Magára, a családjára szeretne fordítani több időt. Meg is írna több mindent, ami ugyancsak időt, elmélyülést igényel.
Saját színházában nem ő játszott, és nem ő rendezett furtonfurt. Hangoztatta, hogy magánál tehetségesebb embereket hív. Ilyet azért leginkább az mond, aki hisz a saját talentumában, ha azért vannak is kételyei. De tény, figyelt arra, hogy a kollégái, és ezzel együtt önmaga is, kiteljesedhessenek, megfelelő feladatokhoz jussanak.
Szembenézés önmagával
Ibsen remekművének a címszerepe szembenézés önmagával is, azzal amit csinált, és akarva, nem akarva, azért jutalomjátéknak tekinthető.
Hogy a stúdióban mutatták be, abban azért mintha lenne egy kis szerénység, azonkívül, hogy a rendező, Ördög Tamás, főleg kis terekben dolgozik, a „mikromágia” mestere. Az előadásban pedig utalás történik arra, hogy a szerep és Mácsai élethelyzete, bizonyos pontokon hasonló.
Szőnyeg alá söpört feszültség robban ki, elementáris erővel, rögtön az előadás elején. Mácsai híres építőmesterként áll szemben a hozzá hirtelen felindultsággal berontó Bertha Brovikkal, akit Pogány Judit ad fékezhetetlenül kifakadó dühvel.
Korábban Bertha volt a híres építész, Solness taszította le a „trónról”, állította félre és a maga szolgálatába az asszisztenseként. Valószínűleg ez is iszonytatóan fáj neki, örökre be nem gyógyuló sebként, de most a fiáért folytat ádáz harcot, aki kiugróan tehetséges, ugyancsak Solnessnél dolgozik, műszaki rajzolóként. Nélkülözhetetlen, de nem hagyja, hogy kifussa, kinője magát, nem ad neki önálló munkát, az anyja pedig félti, hogy így szakmai szempontból elsorvad. Pogány olyan anyatigris, aki maga is kiszolgáltatott, de a gyermeke érdekében halált megvető vakmerőséggel támad.
Érveket sorakoztat, kiabál, erőteljes szuggesztióval Solness szemébe néz. Kisebb, fizikailag nyilvánvalóan erőtlenebb nála, mégis el lehet képzelni, hogy neki ugrik, és annak bizony nem lesz jó vége. Mácsai kezdetben eljátssza, hogy a sikeres építész fölényesen nyugodt. Áll a lábán, nem ingathatja meg ez az idegzsába, szemrehányásokkal teli asszony.
Magabiztosan, egyelőre kicsit megengedően bámul rá, hogy mondja csak mondja, hátha kiadja a mérgét, ő ráér, kivárja, amúgy tántoríthatatlan mindenben, és úgysem történhet semmi más, mint amit ő akar. Aztán csak ki lehet hozni a sodrából.
Alaposan felmegy a pumpa benne is. Disztingvált szeretne maradni, de azért már ő is a plafonon van, az igencsak megemelt hangjával együtt. Feltehetően azért, mert eltalálták a gyenge pontját, hogy miközben szuper magabiztosnak akar mutatkozni, ő is fél, sőt folyamatosan retteg attól egykori „trónbitorlóként”, hogy szintén kiüthető a nyeregből. Netán már fölötte is eljárt az idő, és most ez a fránya műszaki rajzoló gyerek,
Ragnar Brovik, akiről ő is tudja, hogy fenemód tehetséges, félretolhatja, a fejére nőhet, elorozhatja tőle a féltve őrzött babérjait.
Fotó: Horváth Judit
Felszikrázik a két színész talentuma. Két nagy művész inspirálja egymást, teszi feledhetetlenné a jelenetet. Mácsai többek között Pogánynak is segítőkezet nyújtott, amikor az igencsak jelentős kaposvári korszaka után nem találta a helyét. Újra helyzetbe hozta, megfelelő feladatokkal még inkább kiteljesítette a tehetségét. Többekkel tett így. Ez is a remek társulat alapja.
Az Örkény erőteljesen színészközpontú. Sokszor vesznek elő azért darabot, hogy a színészek megfelelő szerepekhez jussanak, nem feltétlenül a rendezői önmegvalósítás a fő cél, miközben persze a rendezők is rendre kiválóak.
Ami nem azt jelenti, hogy nincsenek gyenge előadások, sőt bukások. Bodó Viktor például egyértelmű bukást rendezett Esterházy Péter szövegekből, 33 álom címen, nem egészen négy éve. De hamarosan újabb lehetőséget kapott, majd még egyet, és két izgalmas, ha több ponton akár vitatható, produkciót rendezett. Fontos, hogy az Örkényben megvan a kísérletezés lehetősége. És hát a kísérlet attól is az, hogy nem megy biztosra, ezért nem mindig sikerül.
Nem megy fejjel a falnak
Mácsai két évfolyammal alattam járt a Kölcsey Gimnáziumban. Mint az iskola diák közönségszervezője, jegyekkel házaltam az osztályokban. Az egyik törzsvevőm lett. Mohó érdeklődéssel, sokat járt színházba.
A Pinceszínházban, ahonnan oly sokan kerültek színi pályára, a színházcsinálásba is belekóstolt középiskolásként. Emlékszem egy sportuszodai, öltözői beszélgetésünkre, amikor ott ragadtunk a szekrények között dumálva.
Lelkesen ecsetelte, milyen nagyszerű dolog a színészet, és már akkor sem csak önérvényesítésre törekedett. Közölni is akart, azt hiszem, volt benne világmegváltó szándék, de a mérsékeltebb fajtából. Azóta sem fejjel a falnak menő típus.
A Kerényi Imre által meghatározott sztárosztályba járt a főiskolán. Vizsgaelőadásaikon gyakran az Ódry Színpad nézőtérének két oldalán összezsúfolódva álltunk, mert akkora volt az érdeklődés. Spártaian kemény, évekig tartó, éjjel-nappali munka hozta meg gyümölcsét.
A La Mancha lovagja előadásába belejátszották irigylésre méltó lelkesedésüket, elszántságukat, hitüket a pályában, nyughatatlan társadalomjobbító szándékukat.
A János királyban elregélték azt is, amit már arról sejtettek, hogy az ember bizony sárkányfogvetemény, és igen gyakran a hatalom elaljasodottan pusztító.
Fotó: Horváth Judit
Jól indul a pályája. Korosztályából többen a Nemzetibe szerződnek, bíznak benne, hogy házon belül meg tudják vívni a maguk forradalmát. És bár Mácsai sikeresen Rómeót is játszik, nem így alakul. Amikor az István, a királyban az egyik német lovag, meglehetősen jelentéktelen szerepét osztják rá, sejti, hogy lépnie kell.
Közben Kerényi a Madách igazgatója lesz. Azzal hívja, hogy meg fog változni a színház, ott tere lehet az elképzeléseinek. A teátrum jelentősen más irányba fordítása itt sem sikerül.
De Mácsai rendez is, méghozzá már ekkor egyik szerelmetes szerzőjével, Örkénnyel rukkol elő, a Pisti a vérzivatarban-t állítja színpadra. Szintén szíve csücskének, Shakespeare-nek ugyancsak nekiveselkedik, a Téli rege előadásával. Sok értékes mozzanatra emlékszem, és arra, hogy határozottan érződött már a rendezői tehetség, a végig gondoltság, a koncepció.
Ám a Madách közönsége nemigen fogadta be az ottani játékstílustól eltérő előadásokat, a kevés néző miatt kis előadásszámot értek meg ezek a produkciók.
Vívódott magával
Elbizonytalanodott. Vívódott magával, még a pályaalkalmasságát is megkérdőjelezte. Ez eltartott egy ideig, miközben rendületlenül, és jókat játszott.
Évekkel később, szerintem az egyik színészi mérföldkő a Mario és a varázslóban Cipolla lett. Egyáltalán nem akarta Latinovits Zoltánt utánozni. Nem nagy formátumú gazembert mutatott, hanem kisstílű fickót, aki akár senki maradt volna, ha nem játszik éppen alá a történelem, ha nem tudja meglovagolni azt, hogy a világ is förmedvényesen elaljasodóban van.
Nézőkként a színpadon ültünk. Játszott velünk. Megszólított minket, választ is várt, ennek hatására talpraesetten rögtönzött, valóságos show műsort csinált.
Alaposan megnevettetett bennünket. Előtört belőle a bohóc, a komédiázásra, sőt akár hülyéskedésre való hajlam, de azért érzékeltette, hogy mind jobban gyűlnek a felhők, és hamarosan kitör a vihar, lesz égszakadás, földindulás. Erre a szerepre már szabadúszóként ment vissza a Madách-ba, mert rá kellett jönnie, hogy hosszútávon az sem felel meg az elképzeléseinek.
Játszik többfelé, a Katonában éppúgy, mint a Radnótiban, tovább próbálgatja a képességeit, iparkodik növelni az ismereteit önmagáról. Már ekkor megcsinálja az Örkény estjét, Azt meséld el, Pista! címmel, ami színházi remekmű, nem véletlenül adja elő több mint 23 éve.
Rendez egy fölöttébb izgalmas előadást Spiró György aktualitásokra erősen építő, a magyarországi maffiaviszonyokat megmutató, Vircsaft című darabjából, a József Attila Színházban.
Abban a közegben szokatlan nyerseséggel, trágár szavak kíséretében, elénk tárja azt az eldurvuló, erkölcsi skrupulusoktól egyre inkább megszabaduló közeget, amiben élni kényszerülünk. Kiveri vele a biztosítékot. Az egyik nyugdíjas bérlet nézői közül többen bekiabálnak a produkcióba, hogy hagyják abba, és felháborodottan távoznak. Mások azt forszírozzák, hogy igenis, folytatni kell az előadást, mert ez a valóság.
A Vircsaft hamar lekerül a műsorról, mégsem sorolnám Mácsai kudarcai közé. Részint, mert ilyen erős hatást elérni, az már valami. Másrészt, az íróval, a színészekkel együtt, sikerült szemléletesen ábrázolni azt a jellegzetes magyar televényt, amit tán akkor még kevesen ismertek, de aztán eléggé meghatározóvá vált.
Méltánytalanul kikezdik, támadják
Mondogatni kezdi, ha nem talál igényeinek megfelelő színházat, előbb-utóbb csinál egyet.
Sikerül megkapnia a Madách Kamarát, amit jól menő bulvárszínházból kezd művészszínházzá átalakítani. Ezzel persze érdekeket sért. Fokozatosan kiszorulnak az ottani produkciók, jönnek helyettük a más szellemiségű újak. Az eddigitől eltérő játékmódot vár el.
Akadnak olyanok, akiket hív a Madách-ból, de nem mennek, mert nem akarnak mindent elölről kezdeni. Mások pedig kapnak az alkalmon. Nem nézi ezt mindenki jó szemmel. Méltánytalanul kikezdik, támadják.
Megtanulja állni a sarat. Megtanul annyira diplomatikusnak lenni, amennyire egy direktornak muszáj.
A színház nevének megváltoztatása még nagy meccs. De ekkorra már eléggé megedződik, és a körülmények azóta is gondoskodnak róla, hogy folyamatosan edzésben maradjon.
Fotó: Horváth Judit
Biztos minőségérzékkel, kitűnő emberismerettel, irigylésreméltóan parádés társulatot hoz össze, aminek kovászává válik. Szeretetteljes légkört teremt.
Aki járt már az Örkény színészbüféjében, tudja, hogy a műszakot, a jegyszedőket is beleértve, ott olyanok dolgoznak, akik általában igencsak kedvelik egymást, és emberszámba veszik a másikat. Ez nem jelenti azt, hogy Mácsai szent. Lehet hallani arról, hogy neki is vannak rigolyái, időnként nehezen elviselhető, netán abba is bele akart szólni, amiről valaki azt gondolja, hogy nem feltétlenül lenne a dolga.
Ugyanakkor szinte bármit meg lehet vele beszélni. Képes látástól vakulásig dolgozni. Amikor a Terápia sorozatát forgatta, akkor is törekedett arra, hogy a színház minél kevesebbet érezzen meg abból, hogy a számára kiadós népszerűséget hozó sorozatban dolgozik.
A pszichoterapeuta elsőrangúan adott szerepével kicsit be is skatulyázta magát. Hozzánőtt. Sokan gondolják, hogy csaknem olyan, mint ő.
Ám komoly polgári, értelmiségi külseje mögött bohóc lelkület is lapul. Szeret felszabadultan, ha arra van szükség, akár harsányan komédiázni.
Megrendezte például Feydeau A hülyéje című bohózatát, ami csaknem tíz évig volt műsoron, és boldogan játszott benne, de azért azt is megmutatta, hogy a látszólagos könnyedségben, bizonyos pontokon, a történet akár tragédiába torkollhatna.
A Kertész utcai Shaxpeare-mosóban, a Rómeó és Júlia napjainkhoz igazított verziójában, Lőrinc pap modern változataként, immár csak Lőrincként, droggal üzletelő pasas, akinek megvan a magához való esze, és a maga felé hajló keze.
Fotó: Horváth Judit
Mácsainak erős a szociális érzéke. Megszólal, ha úgy érzi, hogy szükséges. Ha kell, tüntetésen áll pódiumra, és beszél. Lassan 15 éve az Arénában olyan indulattal, gúnnyal, metsző éllel, fájdalommal mondta el Petőfi Dicsőséges nagyurak című versét, hogy az már a legnagyobbaknak is becsületére válna. Több mint egymillióan nézték meg az interneten.
A felvétel valószínűleg ma is kifejezi a fennállóról a véleményét, és minden bizonnyal sokakét.
Fotó: Horváth Judit
Az Örkény 20 éves jubileumi koncertjén, szintén az Arénában, ismét mikrofon elé állt, de már ott volt vele a társulat tényleg apraja-nagyja. Jelképes, hogy a háttérdolgozók, a nézőtériek is színpadra léptek. Ők így együtt a csapat, aminek Mácsai már nem vezetője, „csak” az egyik tagja. Ennek a koncertnek a remek, időnként varázsos hangulata is bizonyította, hogy abszolút folytatásra méltó örökséget hagy utódaira, Gáspár Máté igazgatóra, Polgár Csaba művészeti vezetőre.
